Megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

Kanye West után most Lil Yachty.

Néhány évvel azután, hogy Kane West egyik dalához felhasználta a Presser Gábor által írt Gyöngyhajú lányt, újabb rapper használta fel a legendás Omega-slágert dalában.

A Tényeknek Molnár György Elefánt elmondta, Lil Yachty dalában „szemrebbenés nélkül három percen keresztül Gyöngyhajú lány megy, ő meg fölé írt egy szöveget. Meg kellett volna előtte szépen kérdezni, megbeszélni, és akkor nem lett volna semmi probléma. De miután ezt nem tették meg, nyilvánvalóan jogi lépéseket kell tennünk”.

Kanye West egyébként 10 millió forintot fizetett néhány éve a lopásért.

Nyáron egyébként a Szombathelyen táborozó lengyel gyerekek is felénekelték a dalt, amit alább meg is néhet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet