Mégis megépül a székesfehérvári hokicsarnok, de sokkal drágábban

A kormány jelezte: nem baj, ha többe kerül.

A székesfehérvári közgyűlés pénteken zárt ülésén jóváhagyta, hogy 32,4 milliárd forintért megépüljön az Alba Aréna – írja a 444.hu. A 6000 férőhelyes rendezvény- és sportcsarnok a székesfehérvári Alba Regia hokicsapat otthona lenne.

Eddig hiába hirdette ki a székesfehérvári önkormányzat 2018 őszén, hogy a Market Zrt., Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége nyerte a közbeszerzést, a kormány nem sokkal később, 2019 január elején bejelentette, hogy mégsem épül semmi, mert túl magas a nettó 25 milliárd forintos ár.

Most mégis megépül, és már nem is 25, hanem nettó 32,4 milliárd forintból. A lap értesülései szerint a közgyűlésen megszavazták, mert a kormány állítólag jelezte, hogy ez rendben lesz így, a jövő héten valószínűleg meg is jelenik az erről szóló rendelet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek