Megjelent Billie Eilish Bond-klipje

Irány az Oscar?!

Eddig igazán ütős évet zárt az énekesnő: elsöprő Grammy-sikert aratott új albuma, turné, majd a Bond-szám, aminek most végre a klipje is megjelent.

A No time to die videója hozza a fekete-fehér Bond-hangulatot, a háttérben épp úgy felsejlenek a film puffogtatós részletei, mint maga az énekesnő.

A film megjelenését már korábban is halasztani kellett a Covid miatt, sajnos a jelenlegi tomboló helyzetnek "köszönhetően" megint erre a lépésre kényszerültek. Így a Bond-filmek eddig leghosszabb részét (2 óra 43 perc lesz) végül április 2-án láthatjuk először, ami 1 éves csúszást jelent.

Ezzel a számmal akár a Oscarra is esélyes lehet Eilish, kérdés persze, hogy a nem rég meghozott változtatások Valaha a világ legrangosabb filmes díja volt, mára csak silány politikai elismerés 2020. September 15. 20:09 miatt mennyit ér manapság az Oscar (ha nem PC-ben mérjük).
via i-D vice

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Valaha a világ legrangosabb filmes díja volt, mára csak silány politikai elismerés

Az Oscar-díjra nevezés új feltételeire többek között Kelemen Zoltán, szombathelyi színész is reagált.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek