Megkapta a katonai behívót a Kisvárda ukrán kapusa

Már 13 évesen menekült a kelet-ukrajnai háború elől, öt éve él Magyarországon, és nem is akar innen elmenni.

A Nemzeti Sport készített interjút a Kisvárda 21 éves kapusával, Artem Odincovval. A fiatal sportoló elmesélte, már 13 évesen kénytelen volt elmenekülni, családját is hátrahagyva a kelet-ukrajnai háború elől, Doneckből. Kárpátaljára, Munkácsra érkezett, ahonnan tizenhat évesen szerződtette a Kisvárda.

„Abból merítettem erőt, hogy labdarúgó akartam lenni. Fiatalon felmértem, ha nem teszem oda magam, nem valósul meg az álmom. A családom mindent alárendelt annak, hogy labdarúgó legyek, nagyra értékeltem az erőfeszítéseiket, hálás vagyok nekik.” – mesélte a sportnapilapnak a kapus.

Artem Odincov
rangado.hu

Elmondta, óriási lehetőség volt számára, hogy egy uniós országba érkezett. Már az NB I-ben és a Magyar Kupában is bemutatkozott. Itt talált magának párt is, és nem tervezi, hogy elhagyja az országot. Reményei szerint rövidesen megkapja a magyar állampolgárságot is.

Bár a donecki embereket irtózatosan megviseli a háború borzalma, a szülei egy percig sem gondolkoztak azon, hogy elhagyják a szülőföldjüket. Nincsenek könnyű helyzetben, de legalább mindketten jól vannak.

„Egyébként én már megkaptam a behívómat – mondta a lapnak -, de egyelőre Magyarországon maradok. Borzasztó a helyzet Ukrajnában. Korábbi lakhelyemen, Mariupolban például nincs élelem, ivóvíz, mindennap lőnek, lőnek és lőnek. Megszűnt az a futballklub, amelyben játszottam, a stadion sem áll már, és a kollégiumnak is annyi. Tudok olyan korábbi csapattársamról, akinek a házát rakéta találta el, a családja hajléktalan lett, az egyik kis faluban húzzák meg magukat. Az pedig a nemzetközi hírekbe is bekerült, hogy a helyi gyerekkórházat lebombázták. Nagyon felbőszít ez a helyzet, utálom az egészet!”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet