Megint megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Fertő tavi vízitelep

131 ezer négyzetmétert burkolhatnak le.

Ismét kiadta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei kormányhivatal a környezetvédelmi-működési engedélyt a Fertő-tavi vízitelep fejlesztésére – írja a Szabad Európa.

A beruházás engedélyét még áprilisban vonta vissza a bíróság, miután a Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület január 30-án pert indítottak azért, mert a kormányhivatal tavaly decemberben meghosszabbította a korábban már felfüggesztett beruházás engedélyét.

A Fertő tavi turisztikai beruházás környezetvédelmi működési engedélyének kiadásával a civilek szerint az illetékes kormányhivatal hazai és nemzetközi jogszabályokat is megsértett.

Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője azt írta a Facebookon: „20 helyett 26 apartman, négycsillagos luxusszálloda, medencék, sportkomplexum és ökocentrum lesz, természetes élővilág nem lesz. A kormányhivatal végtelenül cinikus nyilatkozatában kijelenti, hogy »elhelyezésénél és tervezett kialakításánál fogva negatív hatásra a természeti értékek vonatkozásában sem kell számítani.« Persze hogyan is kellene attól tartani, hogy a természeti értékek sérülnek, amikor már előzetesen ledózerolták a területet, nem hagyva semmi élőt a környéken?”

Azt írja, nem tudja, honnan lenne pénz a beruházásra, miután a költségvetési hiány már április végére elérte az éves cél négyötödét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet