Az idegenrendészeti főigazgatóság és a Belügyminisztérium bejelentette, hogy megkapták azok az afgánok a tartózkodási engedélyüket, akiket a magyar haderők menekítettek ki Afganisztánból. Azt azonban az igazgatóság sem árulta el, hogy pontosan milyen tartózkodási engedélyt kaptak a menekültek – írja a Népszava.
A lap úgy tudja, hogy a kimenekítettek egy része egyéb célú ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, amely 90 napra szól, holott ez az engedélyforma öt évre adható, de a menekült státusznál kevesebb lehetőséget nyújt. Arra továbbra sem adtak választ, hogy miért ezt a fajta engedélyt adták az afgánoknak. Mint ahogy arra sincs hivatalos verzió, hogy miért nem menekültügyi eljárást indítottak a hatóságok.