Megkezdődik a Szent István Vértanú Nagytemplom rekonstrukciója Pápán

Először statikailag kell megerősíteni, illetve a födémet is rendbe kell tenni. Csak ezt követően kezdődhet meg a homlokzat felújítása.

Néhány nappal ezelőtt felállványozták Pápa egyik legemblematikusabb épületét, a Szent István Vértanú Nagytemplomot. Két évvel ezelőtt be is jelentették, hogy jelentős kormánytámogatásból kívül-belül megújul a templom, ám ebben az időszakban látszólag nem történt semmi.

Lampért Gábor, Infopápa

De csak látszólag, eddig ugyanis az épület állapotát mérték fel, és előkészítették a beruházást. Néhány nappal ezelőtt viszont lehullt a lepel, egy sajtótájékoztatón ismertette a már elvégzett munkát, illetve a kivitelezőkre váró feladatokat Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Udvardy György veszprémi érsek, dr. Mail József apát-plébános valamint dr. Áldozó Tamás polgármester.

Itt elhangzott, hogy a templomfelújítás első ütemében az eredetileg tervezett felújítási munkákat megelőzően - statikus szakvélemény alapján - szerkezetmegerősítési feladatokat kell elvégezni. A tartószerkezeti tervezés során a templom falazott szerkezeteiben - a falakon, boltöveken, boltozatokon és a padlástérben - jelentős mennyiségű, különböző mértékű (akár több cm-es) repedéseket tártak fel.

Lampért Gábor, Infopápa

Így aztán bizonyos munkák, így a hajó, a szentély, a toronysisakok tetőzetének megerősítése - fa elem cserék, vonórudak beépítésével -, illetve a falak és a boltozatok feszítőkábeles megerősítése (a homlokzaton nem látható, a falak hosszában való furataiban elhelyezett kábelek összefeszítése) halaszthatatlanná vált.

A templom falazott szerkezetei állapotának minél hosszabb ideig történő megőrzése érdekében ugyanis a szakvélemény feszítőkábeles megerősítést javasolt, ami hatékonyan tudja biztosítani a templom hosszirányú, keresztirányú és koszorúszerű összefogását is.

Az épület födémszerkezete is megerősítésre és felújítása szorul, a faanyagot jelentős mértékben cserélni kell és acél-megerősítésre is szükség van.

A plébániatemplom szerkezeti megerősítésére idén július 21-én kapott örökségvédelmi engedélyt a főegyházmegye. A munkák - az időjárás függvényében - várhatóan a jövő év első felében fejeződnek be, amellyel párhuzamosan a homlokzat megújítása is megkezdődhet.

Lampért Gábor, Infopápa

A felújítás nagyságrendje a templom méretéből és az épület problémáiból adódóan is meghaladja a helyi közösség és az egyházmegye képességeit. Ugyanakkor nagy jelentőségű épületről van szó, ami nemcsak művészeti, kulturális értéket képvisel, hanem a hívőközösség számára is nélkülözhetetlen – fogalmazott dr. Udvardy György veszprémi érsek, köszönetet mondva a kormányzat támogatásáért, hiszen a pápai Nagytemplom mellett az elmúlt években az érsekség területén több mint 80 templom újult meg a kormány támogatásával.

Dr. Áldozó Tamás polgármester igazodási pontnak nevezte a pápai Nagytemplomot, amely szinte a város minden pontjáról látható. A városvezető hozzátette, a templom környéke az elmúlt 10 évben nagyon sokat változott, megújult a Fő tér, az Esterházy-kastély, újjáépült a kastélykerítés. Ennek a folyamatnak a betetőzéseként is értelmezhető a templom megújulása, amelynek eredményeként egy olyan épületet láthatunk majd, amilyet ma élő ember nem láthatott - mondta Áldozó Tamás, köszönetet mondva a kormányzat támogatásáért.

(Infopápa.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet