„Megmozdult az egész magyar hadsereg”

Amit sokan - Orbán Viktor is - "megtekintettek".

Az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton megmozdult az egész magyar hadsereg – jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúhadházon, ahol éleslövészetet tekintett meg a honvédség helyi gyakorlóterén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a lövészetet megelőzően, sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország harminc éve nem látott nagy honvédségi gyakorlatnak lehet a tanúja, amelyen a szövetségesi együttműködés, a Magyar Honvédség és a magyar közigazgatás közösen vizsgázik.

Ez a vizsga – tette hozzá – egyelőre nagyon jól sikerül, de természetesen meg kell várni, hogy a gyakorlat befejeződjön, és annak kiértékelése után lehet végső megállapításokat tenni.

A miniszter kiemelte, a gyakorlat célja, hogy megvizsgálja a haderő felkészültségét és reagálását egy elképzelt, Magyarország biztonságát veszélyeztető szituációra modellezve. Emellett teszteli a civil közigazgatás képességeit, azt, hogyan teljesítik például a haderő mozgatásával és a logisztikával kapcsolatosan felmerült katonai igényeket – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, fontos a katonai szövetségesi rendszerben történő együttműködési képesség vizsgálata, hiszen számos, itt állomásozó, továbbá a gyakorlat idejére az országba érkezett NATO-erő vesz részt a komplex hadgyakorlatban.

Arról is beszélt, hogy a másfél éve tartó ukrajnai háború, a néhány hete kitört közel-keleti konfliktus, valamint a terrorizmussal egyre jobban összeköthető illegális migráció veszélyei megváltoztatták az ország biztonsági helyzetét.

Ebben a helyzetben a magyar emberek joggal várják el, hogy a katonák felkészültek legyenek Magyarország megvédésére – jegyezte meg a miniszter.

A tárcavezető felidézte, hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök is megtekintette a gyakorlat néhány elemét, a szentesi műszaki ezred hídépítési munkáját Tiszaroffnál, valamint az olasz és a magyar ejtőernyősök ugrását Nyíregyházán. Megjegyezte, a nyírségi megyeszékhelyen megtartott gyakorlatrészt a nemrég átvett NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer, valamint a magyar légierő JAS 39 Gripen vadászrepülőgépei biztosították.

Felidézte, az Adaptive Hussars 23 gyakorlaton magyar oldalról körülbelül ötezer – köztük ötszáz tartalékos – katona, továbbá több száz technikai eszköz gyakorlatozik a hét végéig az ország több pontján.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke megerősítette, a honvédség „mozgásba lendült földön, vízen és levegőben": aktiválták a légvédelmi rendszert, megkezdődött a légierő csapatainak széttelepítése az ország több pontjáról, valamint megindultak a szárazföldi csapatok.

„Most vizsgázunk, hogy az elmúlt években mire készültünk fel" – tette hozzá a vezérkari főnök.

Elmondta, jelentős honvédségi erő és eszköz „mozog" szerte az országban; huszonöt helyszínen több mint ötezer katona mozdult meg, tesztelik a vezetési-irányítási rendszert, vizsgálják a logisztikai és utánpótlás-erőforrásokat, emellett éleslövészeteket és csapatmozgásokat hajt végre a honvédség.

A sajtótájékoztatón Rácz Róbert vármegyei főispán elmondta, az államigazgatás különböző szintjeinek az a feladata, hogy segítse a Magyar Honvédség feladatainak végrehajtását.

A honvédséggel történő kooperáció minőségét, gyorsaságát és mélységét vizsgálja önmagán is az államigazgatás ezen a gyakorlaton, valamint igyekszik kiszolgálni a honvédség felmerülő igényeit – tette hozzá a főispán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet