Előállítottak egy 48 éves mezőhegyesi férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta élettársát vasárnapra virradóan - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányág az MTI-t.
Vargáné Szombati Andrea szóvivő elmondta: a rendőrséghez nem sokkal reggel fél 7 előtt érkezett bejelentés arról, hogy mezőhegyesi otthonában elhunyt egy nő. A rendőrjárőrök érkezésekor a nő élettársa is a lakásban volt. A nyomozás eddigi adatai szerint a nő és a férfi előző este veszekedtek, a vita tettlegességig fajult.
Mindketten késsel megsebesítették a másikat, az asszony életét vesztette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.