Megrepedt a Keleti Pályaudvar üvegfödémje

A repedést kivitelezési probléma okozta a tavaly áprilisban átadott üvegfödémnél.

Repedések miatt kellett körbekeríteni az üvegfödémet a Keleti pályaudvari Utascentrumban – írta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a Telex kérdésére válaszul. Az is kiderült, hogy csak az üvegfödém legfelső rétege repedt meg néhány helyen, de egy külső szakértő szerint az üveg többi rétegének állapota megfelelő.

A vasúttársaság azt is hozzátette, hogy „az előzetes vizsgálatok alapján a repedést kivitelezési probléma okozza, amit minél előbb javítani kell. Az utasok és a munkatársak biztonsága az elsődleges, nem áll fenn veszélyhelyzet. A lezárás a jegykiadó automaták és a peronok megközelítését nem gátolja, a helyreállításig a lezárt területeken tilos keresztül haladni”.

A Keleti Pályaudvar Utascentrumjának üvegfödémje
MTI/Máthé Zoltán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet