Mégsem kerülhet Orbán Viktor kezébe az Európa Tanács

Charles Michel meggondolta magát, mégsem indul a júniusi európai parlamenti választásokon.

Mégsem kerülhet Orbán Viktor kezébe az Európa Tanács irányítása, Charles Michel ugyanis mégsem jelölteti magát a júniusi EP-választáson - írja a Politico.

A politikus közösségi oldalán azt írta, minden erejét a jelenlegi feladatainak fogja szentelni. Hozzátette, bár többen megerősítették abban, hogy döntése jogilag rendben volt, „a választásom intenzív médiafigyelmet és -spekulációt okozott”.

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán vezetheti az Európai Tanácsot, ha nem találnak gyorsan valakit helyette 2024. January 07. 10:03 a belga politikus január elején jelentette be, jelölteti magát a júniusi választáson. Michel normális esetben november végéig marad a posztján, amikor is beiktatják az új biztosi testületet. Ha megválasztották volna, júliusban le kellett volna mondania a Tanács vezetéséről.

Ebben az esetben pedig az unió soros elnökségét betöltő ország vezetője, vagyis Orbán Viktor lett volna a Tanács vezetője. Ezt a tagállamok szerették volna elkerülni, ezért már keresték Charles Michel utódját, most azonban kiderült, minden marad a régiben június után.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet