Megszaporodtak a szúnyogok, folytatódik az irtás

Az elmúlt hónapokban a csípőszúnyogok elleni védekezés keretében kizárólag biológiai lárvagyérítéseket végeztek a szakemberek, légi és földi technológiát alkalmazva. Az előző héten a Dunántúl északi területein, főként a Duna felső szakaszán végeztek földi lárvagyérítést. Ez a munka folytatódik a következő napokban a folyó középső és alsó szakszán – közölte a katasztrófavédelem.

A felmelegedés hatására több térségben megjelentek a kifejlett szúnyogok, ezért amennyiben az időjárási körülmények lehetővé teszik, a mai naptól megkezdődik az ellenük való védekezés is. A kifejlett szúnyogok gyérítésére szolgáló készítményt földi úton, platós terepjáróra vagy kisteherautóra szerelt berendezések segítségével juttatják ki, elsősorban a települések belterületén.

Kétféle módszert használnak a szakemberek: a melegködképzéses technológia során az apró cseppekre bontott irtószer terjedését hő hozzáadása is segíti. Ez a módszer főként növényzettel erősebben borított környezetben előnyös, de a munka során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé alkalmazható. Az ULV eljárás során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsődlegesen ezzel az eljárással találkozhatunk.

Mészáros Zsolt

A elhasznált készítmény a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nézve ártalmatlan, hektáronként alig több mint fél litert permeteznek ki belőle, a hatóanyag a kijuttatás után néhány órával lebomlik. A földi kezeléseket napnyugta után kezdik, így a méhekre, és más nappal aktív rovarokra nem jelent veszélyt a szúnyogirtás, az alacsony dózis miatt a méhfélékre és más kevésbé érzékeny rovarokra egyébként sincs hatása a készítménynek.

Ezen a héten a főváros hat kerületében, a Csepel-sziget és térségének településein, valamint a dunaújvárosi, szekszárdi és mohácsi térségben lesznek a kifejlett szúnyogok elleni kezelések. A következő hetekben számos régióban várható a csípőszúnyogok tömeges megjelenése, ehhez igazodnak majd a további beavatkozások. Az érintett települések listája és a kezelések tervezett időpontja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható. A változékony időjárás miatt a kezelések csúszhatnak vagy el is maradhatnak, hiszen esőben, szélben nem végezhető szúnyoggyérítés – zárták közleményüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos