Megvan a megegyezés a globális minimumadóról

A reform már 2023-ban életbe léphet, Magyarország nem lesz boldog.

A gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20-as csoport) Velencében tanácskozó gazdasági és pénzügyminiszterei megállapodtak a globális minimumadóról - mondta Olaf Scholz német alkancellár és pénzügyminiszter.

"A G20-országok megállapodtak abban, hogy meg akarnak egyezni a nemzetközi adózás új rendjéről" - hangsúlyozta Scholz. Hozzátette: várakozásai szerint októberig megszülethet a minden részletet tartalmazó végső egyezmény, a reform pedig már 2023-ban életbe léphet.

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter korábban azt mondta a sajtónak: a G20 közel van a megegyezéshez az új adózási keretekről. A tárcavezető kiemelte: az országcsoport pénzügyi forradalmat hajt végre, és hátat fordít a korábbi évtizedek eredménytelen gyakorlatának. Rámutatott: a korábbi rendszer nem tette lehetővé, hogy forrásokat biztosítsanak a közszolgáltatások és a közjavak, valamint a globális felmelegedés elleni küzdelem finanszírozásához.

A francia politikus megjegyezte: végre megadóztathatják a technológiai óriásvállalatokat, amelyek eddig elkerülték ezt, és véget vethetnek a multinacionális cégek adóelkerülésének és adóoptimalizálásának. Ezek a vállalatok eddig egy adott országban tettek szert haszonra, és egy másik országban, rendszerint egy adóparadicsomban fizették be az adókat.

Janet Yellen, amerikai pénzügyminiszter gyors cselekvésre szólított fel a várható megállapodás érdekében. "A világnak most gyorsan kell cselekednie" - fogalmazott közleményében az amerikai politikus.

A globális minimumadóról évek óta folynak tárgyalások. Az elképzelések két alapon nyugszanak: egy legalább 15 százalékos minimumadó bevezetésén, illetve olyan rendszer kialakításán, amely a lehető legigazságosabb módon osztja el ezt az adót.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek