Menetiránnyal szemben tekerő kerékpáros ütközött Suzukival – súlyosan megsérült a biciklis

Hiába volt szabálytalan a kerékpáros, az autós ütheti meg jobban a bokáját, mivel nem adott elsőbbséget. Még a kiegészítő jelzőtábla is a „sofőr ellen” van. Naponta rengetegen szabálytalankodnak ezen a szakaszon a kétkerekűekkel.

Az elsődleges adatok alapján súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a szombathelyi Zanati út és Pozsony utca kereszteződésében, csütörtökön, dél után.

Menetiránnyal szembe tekerő kerékpáros ütközött Suzukival Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A Pozsony utcában érkezett a Zanati úthoz egy Suzuki személygépkocsi. Ezt a kereszteződést nem biztosítja jelzőlámpa. Az autót vezető asszony az elmondása alapján lassan csorgott be a kereszteződéshez. Először jobbra nézett, hogy nem jön-e gyalogos, majd balra figyelt, a járdára, a kerékpárútra és a két rendkívül forgalmas sávra.

Menetiránnyal szembe tekerő kerékpáros ütközött Suzukival Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Ekkor hallott egy csattanást jobbról, majd egy színes dobozt látott eltűnni a kocsija mellett. Hirtelen azt sem tudta, mi történt. Az autóból kiszállva meglátott egy kerékpárja alatt fekvő középkorú férfit, aki egy ételszállító dobozt próbált eligazítani. A nő elmondása alapján a férfi bocsánatot kért tőle a hibájáért, mivel szemben kerékpározott a forgalommal.

Menetiránnyal szembe tekerő kerékpáros ütközött Suzukival Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Ezen a szakaszon a Zanati út mindkét oldalán van úttesttől elkülönített kerékpárút. A férfi a behajtani tilos tábla és az útburkolati jelekkel jelölt irány ellenére tekert szembe a forgalommal, azonban ennek ellenére ő feltételezhetően kisebb büntetéssel úszhatja meg a szabályszegést. (És súlyos sérüléssel.)

Menetiránnyal szembe tekerő kerékpáros ütközött Suzukival Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A gépjármű vezetőjének ugyanis elsőbbséget kellett volna adnia a szabálytalan biciklisnek és erre egy kiegészítő tábla is figyelmeztet, ami kétirányú kerékpáros közlekedésre hívja fel a járművezetők figyelmét.

-Ezután sokkal jobban fogok figyelni minden irányba - mondta keserűen az autóvezető, miután megtudta, hogy idézésre számíthat a rendőrségtől, amiért nem adott elsőbbséget és ezzel súlyos sérüléssel járó balesetet okozott.

Menetiránnyal szembe tekerő kerékpáros ütközött Suzukival Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. A biciklist a mentők  töréses végtagsérülés gyanújával szállították kórházba.

Ebben a kereszteződésben már több hasonló baleset történt, örömmel vennénk, ha jelentkezne valamelyik eset részese és leírná, milyen ítélet született az ügyükben.

Menetiránnyal szembe tekerő kerékpáros ütközött Suzukival Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Cinikus hozzáállás

Még a helyszínelők kiérkezése előtt járőrök biztosították a helyszínt. A rendőrautó bekapcsolt fényhídját látva sok belváros felől érkező kerékpáros kapcsolt és a Szövő utca kereszteződésénél áttolták a kerékpárt a túloldalra, majd ott folytatták az útjukat, immár szabályosan.

Akadtak azonban olyan kerékpárosok, akik egyáltalán nem zavartatták magukat, egészen a rendőrautóig tekertek, ahol viszont a járőr leszállította őket, majd udvariasan elmondta, hogy szabálytalanul közlekednek. Két biciklis jót derült ezen és látszólag értetlenkedve megkérdezték, hogy mégis kit zavar ez és miért? A rendőr a kocsi mellett fekvő kerékpárra mutatott, amin az egyik biciklis jót nevetett. A járőr megkérte a férfit és a nőt, hogy szálljanak le a bicikliről, tolják el a kijelölt gyalogátkelőhelyig, majd menjenek át az út túloldalára.

A kérés elejét egy flegma megjegyzés kíséretében teljesítették, de néhány méter séta után nyeregbe pattantak és folytatták az útjukat, szemben tekerve a forgalommal. Feltételezzük, hogy egy jelzésértékű 10 ezer forintos bírság után nagyon felháborodtak volna, de mivel nem kaptak ilyet, ezért ebben nem lehetünk biztosak.

Mi viszont kérjük a kerékpárosokat, hogy a szabályok betartásával közlekedjenek! Azok pedig, akik nem hajlandóak ötven métert „kerülni”, fokozott figyelemmel szabálytalankodjanak, hiszen nem csak a saját csontjukat törhetik, de másoknak is sok kellemetlenséget okozhatnak a "kinek ártunk ezzel?" hozzáállással.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló