Ön szerint mennyi most az átlagnyugdíj?

Folyamatosan emelkedik a korhatár, és 2022-ig eléri a 65 évet.

Januárban 2,15 millió nyugdíjas átlagosan 130 491 forintos ellátást kapott havonta – írja a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva a Világgazdaság.

Az öregségi nyugdíjak átlaga ennél valamivel magasabb: 134,9 ezer forint.

Az öregségi nyugdíjasok harmada, azaz 675 ezer ember a saját ellátása mellett átlagosan 37,4 ezer forintos kiegészítő ellátást is kapott, így esetükben az egy főre jutó ellátás átlaga 172,4 ezer forint volt.

Eközben tavaly de¬cemberben a nettó átlagkereset 239 400 forint volt,

Az átlagnál jóval magasabb nyugdíjat kapnak a speciális korhatár előtti szolgálati nyugdíjasok: a volt fegyveres testületi dolgozók szolgálati járandósága havi 208,8 ezer forint volt januárban, ez a 154 százaléka az átlagos öregségi nyugdíjnak, de kifejezetten magas volt az átmeneti bányászjáradék havi összege is (194,4 ezer forint), és a táncművészeti életjáradék is, ami 176 ezer forint volt.

Januárban 2,15 millió nyugdíjas volt Magyarországon.

A nyugdíjkorhatár 2019 januárjától már 64 évre emelkedett, és 2022-ig két lépcsőben éri el a megcélzott 65 évet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság