VÉPAssz: ez az új fogalom tűnt fel Vépen, ahol 2024. novemberében színjátszó csoport alakult. Nem harsány kulturális projektként, nem pályázati nyelven megfogalmazott misszióként létezik, hanem nagyon is hétköznapi emberek döntéséből: azokéból, akik a munka, a család és a mindennapi kötelezettségek mellől mertek kilépni. Hátra hagyták a komfortzónáikat, és tettek egy lépést az ismeretlenbe.
Nemrég megnéztük az egyik próbájukat, ahol alapvetően a vidámság az úr. Itt nem futószalagon gyártják a szerepeket, sokkal inkább a darabokat igazítják a meglévő létszámhoz. Így egyedi nyelven, mégis a színházi eszköztár teljes palettájával szólnak a közönséghez. Van, amikor ők maguk könnyeznek, máskor könnyeket fakasztanak, a kemény munka után mégis az együtt alkotás öröme marad meg – és az, hogy közös élményeket szereznek.
A vépi Főnix?
Vépen egyébként sem előzmény nélküli a színjátszás. A nyolcvanas években működött a Vépi Parázs Színpad, amely annak idején az Országos Színházi Találkozón is fellépett, méghozzá Schwajda György Himnusz című darabjával. Az akkori csapat tagjai nagyon fiatalok voltak, és végül a legjobb női alakítás díját is elhozták.
A Parázs Színpad sikerei után voltak még próbálkozások, de ezek inkább tiszavirág életűek maradtak. Innen érkezünk el a jelenbe, ahol a VÉPAssz szó szerint berobbant a köztudatba. Az első darab premierjére mintegy kétszázan voltak kíváncsiak a településen, és akkora volt az érdeklődés, hogy a második bemutatóra sem kellett sokat várni. Nem meglepő módon azon az előadáson is teltház volt végül.
Teljesen hazai pályán
A Menthetetlenek!? című darab különös, mégis nagyon ismerős figurákat vonultat fel: olyan embereket, akik köztünk élnek, és le akarják tenni azokat a terheket, amelyeket évek óta cipelnek. Mindannyian saját elhatározásból keresnek kapaszkodót, kiutat önmaguk számára, miközben megpróbálnak szembenézni a saját akadályaikkal. A darab ezeknek a találkozásoknak a láncolatából épül fel: keserédes történet, amely arra világít rá, hogy önmagunk megismerése talán a legnagyobb utazás – a legfélelmetesebb, ugyanakkor a legtanulságosabb is.
Az előadásnak nincs klasszikus értelemben vett szerzője: a kiindulópontot adó szövegeket és a forgatókönyvet a csoport közösen formálta dramaturgiai módszerekkel, saját képére alakítva az anyagot. A Menthetetlenek!? minden szempontból vépi, ugyanakkor nagyon is színházi: nem korosztályokban gondolkodik, hanem szerepekben. Egyedül a csoport létszáma szabhat határt annak, mit tudnak hitelesen színpadra vinni.
A Magyar Színjátszó Szövetség zsűrije minősített produkciónak vette a vépi darabot. Ez azt jelenti, hogy ugyan van még vele munka, de az előadás már alkalmas arra, hogy közönség elé kerüljön – pontosan úgy, ahogyan a vépiek megálmodták.
Generációk egy színpadon
A társulat egyik különlegessége, hogy több generáció dolgozik együtt. A legfiatalabb résztvevők alig tizenkét évesek, a legidősebbek pedig már hatvan felett járnak. Eleinte volt némi aggodalom – főként az idősebbek részéről –, hogyan birkóznak meg a gyerekek egy olyan előadással, amely a kényszerbetegségek és a lelki terhek témáját is érinti.
A színház azonban felülírja az életkori határokat: itt színésztársak vannak. Egy darabban egy gyerek játszhat időst, egy idős pedig gyereket – és ettől válik az egész valódi közösségi tapasztalattá. Az előadást már más települések művelődési házaiban is bemutatták, sőt vépi szakiskolások számára osztálytermi változatban is játszották.
Népművelő vs. művelődésszervező
A történet mögött ott áll egy mára kissé elfeledett szerepkör: a klasszikus népművelőé. Azoké, akik nem programokat menedzselnek, hanem közösségeket építenek a semmiből; akik minden háttértudást, tapasztalatot és szakértelmet beletesznek, mert tudják, hogy enélkül egy színjátszó csoport gyorsan elhalna.
Gergye Rezső és felesége, Gergyéné Szakály Georgina évtizedek óta vannak jelen ebben a – sokszor láthatatlan – kulturális munkában. Ma is vannak művelődésszervezők, de a különbség nem csupán elnevezésbeli: míg az egyik struktúrákat működtet, a másik közösségeket tart életben.
Nem a siker a legédesebb
A helyieket kezdetben a kíváncsiság hozta össze, később a társaság és a közös munka tartotta egyben a csapatot. A siker jó érzés, de nem ez a fő motiváció. A próbák minden alkalommal ugyanazzal a mondattal indulnak: „Jót fogunk játszani, jó csapattal!” – majd jönnek a reflex- és memóriajátékok, amelyek nem feltétlenül a testet, sokkal inkább a szellemet melegítik be az aznapi munkára.
A következő állomás Őriszentpéter és Szentgotthárd. Közben lassan készül az új darab is. Vép pedig bizonyította: a Pajtaszínház program nélkül is létrejöhet egy színjátszó csoport – ehhez nem kell más, mint elhivatott emberek és egy közösség, amely hinni akar önmagában.
De mit jelent a VÉPassz?
A név első fele egyértelmű utalás Vép városára, fontos volt, hogy a település neve benne legyen az elnevezésben. A „passz” szó több jelentést is hordoz: egyszerre utal a passzióra, vagyis a lelkesedésre, és a labdajátékokból ismert passzra, az „add tovább” mozdulatára.
A VÉPassz így számukra a közös játék örömét jelenti: együtt tölteni az időt, egymásnak adni a labdát, az élményt, a figyelmet – és mindezt megosztani másokkal.
