A Sárvári Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt az ellen a két férfi ellen, akik 2015. októberében Merseváton egy traktorból ellopták a 85.000 forint értékű akkumulátort.
A vádlottak elfelejtették lekapcsolni a kocsijuk világítását, amíg a faluban egy falatozóban tartózkodtak, ezért a jármű akkumulátora lemerült. Az egyik vádlott, aki ismerős volt a faluban, tudta, hogy a sértettnek van egy traktora, ezért társával együtt elhatározták, hogy a ellopják a traktorból az akkumulátort és azzal próbálják majd beindítani a kocsijuk motorját.
A vádlottak este, a nyitott kapun át bementek a sértett házának udvarára, ahol a traktorból kiszerelték az akkumulátort. Ezt követően egy közeli ház elől elvittek egy lezáratlanul hagyott biciklit, hogy az akkut a kocsihoz szállítsák. Miután sikerült a kocsit beindítani, a kerékpárt a Marcalba hajították, a lopott akkumulátort pedig magukkal vitték és másnap eladták.
A rendőrség az akkumulátort a vevőnél megtalálta és a sértettnek visszaadta, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült. A Sárvári Járási Ügyészség a törvénnyel korábban már összeütközésbe került alkalmi tolvajokkal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.