Mészáros Lőrinc gazdagabb Elton Johnnál és Mick Jaggernél is

Pedig mindkét legendás énekes jelentős összeggel gazdagodott tavaly a koronavírus-járvány ellenére is.

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordszámú milliárdos volt Nagy-Britanniában. A The Sunday Times című konzervatív brit lap mint 1989 óta minden év tavaszán, most is összeállította a szigetországban élő leggazdagabbak becsült vagyonáról szóló listáját, azaz a Rich Listet.

Jelenleg 171 milliárdosa van Nagy-Britanniának, 24-gyel nőtt a számuk 2020 tavasza óta, összesen pedig 592,269 milliárd font (több mint 240 ezer milliárd forint) vagyonnal rendelkeznek, ami 21,7 százalékkal több, mint tavaly. A Rich List összeállítói szerint a járvány elsősorban olyan üzleti szektorokban teremtett kiugrási lehetőséget, amelyek közvetlenül el tudták juttatni termékeiket a fogyasztóhoz.

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listájának éllovasait - legalábbis anyagi szempontból - ugyanakkor a tervezett turnék elmaradása ellenére sem viselte meg a járvány. Az első helyen továbbra is Sir Paul McCartney, a Beatles egykori basszusgitárosa áll, aki a becslés szerint jelenleg 820 millió fontot tudhat bankszámláján, 20 millió fonttal többet, mint tavaly.

Sir Elton John, a brit rock veterán szupersztárja a zenei vagyonlista negyedik helyére jött fel a tavalyi ötödikről. Becsült vagyona 15 millió fontos gyarapodással jelenleg 375 millió font. Sir Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere pedig annak ellenére 25 millió fonttal gazdagodott, hogy az együttes 2020-as észak-amerikai turnéja elmaradt a járvány miatt, pedig ebből akár 150 millió dollár is befolyhatott volna. Vagyona így 310 millió fontra gyarapodott.

Azonban még így is négyszer kisebb vagyonnal büszkélkedhet, mint a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc - mutat rá a Forbes. A milliárdos vállalkozó vagyonát 2020-ban csaknem 480 milliárd forintra becsülték, amely még Sir Elton John vagyonának is több mint háromszorosa. - írja az szmo.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek