Magyar Péter Ursula von der Leyennel közös brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy augusztus 31-ig megszüntetnék a Matthias Corvinus Collegiumot fenntartó közérdekű alapítványt. Elmondása szerint az egyetemeket fenntartó alapítványok esetében 2027. augusztus 31-ig tartó átmeneti időszak jönne, míg a nem felsőoktatással foglalkozó szervezetek megszüntetését már idén nyár végére tervezik.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a hasonló alapítványok átalakulhatnak, és a közfeladatok ellátását az állam vagy más tulajdonos veheti majd át. Ez alapján a Tisza-kormány közvetlenül az MCC-t fenntartó közalapítványt, a Mathias Corvinus Collegium Alapítványt szüntetheti meg. Így a vagyonelemeik – köztük a márciusban átadott új szombathelyi központjuk, a több mint 1,2 milliárd forintból felújított Takáts-ház, illetve az MCC-nek átadott tíz százaléka a MOL és a Ricther részvényeinek – is visszakerülnének az állam tulajdonába.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint, a KEKVA-alapítványok több mint 3000 milliárd forint állami vagyont kaptak az előző kormánytól, amiből önmagában az MCC-hez hozzávetőleg 500 milliárd forintnyi vagyon került. A Tisza Párt álláspontja szerint a KEKVA-alapítványokhoz került állami vagyont vissza kell venni állami tulajdonba. Az alapítvány több jelentős érdekeltséggel is rendelkezik: 2023 júniusában többségi tulajdont szerzett a Libriben, majd 2025-től a Mandiner és az InfoRádió esetében is többségi tulajdonos lett.
A Mathias Corvinus Collegium több körben is reagált a fejleményekre.
„Amennyiben az Országgyűlés úgy dönt, hogy a KEKVA mint forma megszűnik, az intézmény alapítványként folytatja tovább tehetséggondozási és oktatási tevékenységét” – közölték Facebook-oldalukon.
Hozzátették: „Az MCC harminc éve foglalkozik tehetséggondozással: ebből huszonnégy évet közhasznú alapítványként, hat évet pedig közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványként (KEKVA) működött.”
Időközben „Őrizzük meg az MCC-t!” címmel aláírásgyűjtés indult az intézmény fennmaradásáért. A kezdeményezést több mint 3200-an támogatták, köztük Schiffer András volt országgyűlési képviselő, Stumpf István volt kancelláriaminiszter és Kassai Lajos, a modernkori lovasíjászat megteremtője.
A petíció szerint az MCC ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye. Szerintük az alapítvány léte nemzeti ügy, a jövője pedig közös felelősségük.
Az ügyben megkerestük az MCC szombathelyi központjának vezetőjét, Retteginé Böröcz Katalint is. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hány diák vesz részt jelenleg a helyi képzésekben, hány munkatársat foglalkoztat az intézmény, illetve kaptak-e hivatalos tájékoztatást a szervezet jövőjéről. Arra is rákérdeztünk, miként értékelik a központban az MCC-t érintő politikai bejelentéseket, és mi történhet a több mint 1,2 milliárd forintból felújított szombathelyi ingatlannal egy esetleges átalakítás vagy megszüntetés esetén.
Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.