Mi lesz az utasokkal? Szeptember végére nem lesz, aki vezethetné a vonatokat

A mozdonyvezetők a teljes túlórakeretüket kimerítik addig.

A vágányhálózat rossz állapota mellett az egyre nagyobb méreteket öltő munkaerőhiány is komoly kihívás elé állítja a MÁV-csoportot. A Volánnal együtt 57 ezer munkavállalót foglalkoztató két állami közlekedési társaság 4500 pozíciója betöltetlen – írja a Népszava.

A legnagyobb hiány a vasúttársaságnál a mozdonyvezetők, a jegykezelők és a kocsivizsgálók körében van. Ezekben a munkakörökben olyan kevés az ember, hogy csak folyamatos túlórával tartható a menetrend.

Az ezekben a munkakörökben dolgozók többsége szeptember végére az új Munka Törvénykönyve és a MÁV hatályos kollektív szerződésében meghatározott maximum 300 órás túlóra keretet is kimeríti. De persze van egy kiskapu.

Egyéni különmegállapodásokkal extra díjazás fejében további száz órával növelhető a túlórakeret, de ez már teljes egészében a munkavállaló döntése.

"Ha a munkavállaló úgy érzi, hogy ez már veszélyezteti az egészségét, vagy egyszerűen csak túl fáradt a további extra munkához, akkor semmi sem kényszerítheti rá. Nem véletlenül szabtak korlátot a túlórázásnak a törvényalkotók" – válaszolta a Népszava kérdésére Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke.

„Ha sokan döntenek úgy, hogy extra bér ellenében sem vállalják az újabb műszakokat, akkor nem lesz, aki elvezesse a vonatokat, kezelje a váltókat vagy éppen a jegyeket. Jó néhány vonalon a menetrendben szereplő járatokat sem tudják elindítani. " – fest sötét őszi képet a szakszervezeti vezető.

Az érdekvédelmi szakember szerint ezen nem segítenek az egymás után indított mozdonyvezető tanfolyami képzések sem, hiszen hónapok telnek el, amíg a jelentkező munkába állhat. Akik most kezdenek, jó ha májusban képesek lesznek biztonsággal elvezetni egy mozdonyt. Ráadásul a mozdonyvezetői tanfolyam sikeressége átlagosan 60-70 százalékos.

„A régi vasutasok az utolsó jól képzett szakemberek: azóta bezárták a tanműhelyeket, szétszéledtek a képzőhelyek tanárai. A hiányzó munkaerő pótlása miatt egyre lejjebb viszik a felvételi követelményeket, egyre kevesebbet követelnek a vizsgákon. Így fordulhat elő, hogy a tehervagon mellett állt meg a személyvonat, utasokkal együtt zárnak le egy kocsit vagy éppen olyan hirtelen áll meg a vonat az állomáson, hogy az összes bőrönd az utasok nyakába esik" – magyarázta Meleg János.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek