Eggyel kevesebb Michelin-csillagos magyar étterem van

De így is négy kitüntetett vendéglő vár minket.

Tegnap este mutatték be a Michelin Guide 2017-es kötetét. A szakma pedig árgus szemekkel figyelte, hogy hány olyan magyar étterem lesz, amit éltónak találnak a szakemberek a csillagra.

A vilagevo.hu beszámolója szerint, egy csillagos étteremmel kevesebbek lettünk. Budapesten ugyanis most öt helyett csak négy vendéglő büszkélkedhet a kitüntetéssel. Név szerint:

  • Borkonyha *
  • Costes *
  • Costes Downtown *
  • Onyx *
  • Korábban a Tanti is a csillagos listán kapott helyet, azonban most ezt elveszítette.

    A csillagok mellett azonban más jelölés is van a Guide-ban. Még pedig Bib Gourmand listája, ami azt mutatja meg, hogy melyik éttermek bírnak a legjobb ár-érték aránnyal. Erre a listára ez a három üzlet került fel:

  • Petrus
  • Fricska
  • LaciKonyha
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Életmód