Minden oktatással kapcsolatos dokumentum elérhetővé vált az Oktatási Hivatal néhány hete elérhető új online felületén, így már nem kell a pincében, padláson vagy a dobozok között keresni az általános iskolai bizonyítványt, az első diákigazolványt, vagy épp a nyelvvizsgákat, ha épp úgy adódik, hogy valamiért szükség van rá – írja az Eduline nyomán a MaNcs.
Az új, Oktatási Mérföldkövek elnevezésű szolgáltatás igénybe vételéhez Ügyfélkapus hozzáférésre és az úgynevezett oktatási azonosítóra van szükség. Ha ez megvan, mindent visszanézhetünk, ami a hivatalhoz beérkezett a tanulmányainkról: bizonyítványok, oklevelek, dátumok, azonosítók, dokumentumok.
A felsőoktatási tanulmányoknál megjelennek többek között a felvett képzések, a külföldi tanulmányok, az oklevélszerzések, az OEP-jelentések és a tanulmányi jogviszonyok, de az is kiderül, hány állami ösztöndíjas vagy önköltséges félévről tud a rendszer. Sőt, még oktatási igazolást is le lehet kérni a rendszerből - írja a lap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!