Mitől karácsonyi egy szombathelyi kirakat?

Jártunk egyet a szombathelyi belvárosban, hogy megnézzük, mit mutat be nekünk a kirakatrendezői szakma.

Olyan nagyon nem erőltette meg magát senki. Fotósunk körtúrájának végeredménye szinte visszhangzik a megszokás dallamaitól: szállnak az angyalkák, borotválatlanok a télapók, ágaskodnak a teleaggatott karácsonyfák az üvegtáblák mögött. (De legalább az aprónépnek és a lelkükben örök gyermek maradt 150 centi felettieknek is van mit szájtátva nézni.)

Karácsonyi kirakatok 2011
Télapó meglátogatta Piroska nagymamáját és csörögtek egy jót
Nagy Zoli
Azért kissé elszomorító, hogy nagyjából a legkreatívabb megoldás mind közül egy kis piros autóba ültetett télapó. Halleluja. Azért megmutatjuk Önöknek is, mit láttunk.

Karácsonyi kirakatok 2011
Klasszikus idill. Reméljük, hóemberünk feje nem olvad el a vastag kötött sapkától.
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód