100 ezer forintra, közel a maximálisan adható büntetési összegre bírságolta a rendőrségi a szombathelyi Momentumot egy Facebook-poszt miatt - írja lapunkhoz eljuttatott levelében Nagy Donát, a párt szombathelyi elnöke.
A Momentum szervezésében november 18-án este érkezett Szombathelyre az Orbán-ellenes óriásplakát
Megérkezett Szombathely Fő terére az Orbán-ellenes óriásplakát 2018. November 18. 23:13 , amit az az Európai Liberális Párt készített és indított el. (A plakáton szereplő kép egyébként lapunk egyik korábbi fotójából készült
A Nyugat.hu fotójával kampányolnak az európai liberálisok és a Momentum Orbán Viktor ellen 2018. November 16. 19:49 .)
Az eseményt a Momentum bejelentette a rendőrségen, ahogyan azt kell, viszont Nagy Donát túl korán posztolta ki a gyűlést a Facebookra. Az október 1-ével hatályba lépett új gyülekezési törvény kimondja, hogy minden, a véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt, amin legalább két ember részt vesz, tilos meghirdetni annak bejelentésétől számított két napig.
Nagy Donát azonban nem várta meg a 48 óra elteltét, és ezért a rendőrség közel a maximálisan adható összegre, 100 ezer forintra bírságolták Nagy Donátot. Aki azt írja levelében, a meghallgatását követően sem voltak hajlandóak az összeg csökkentésére.
A szombathelyi elnök ezért a határozatot bíróságra viszi.
Nagy Donát levele végén megjegyezte, az ügy abból a szempontból még inkább szomorú, hogy rendezvényeik, gyűléseik és aláírásgyűjtéseik tekintetében korábban csakis jó tapasztalataik voltak a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkáját illetően, így tavalyi évben is példásan és partnerként sikerült együttműködni mindkét fél részéről.