Most már utazási irodája is van Mészáros Lőrincéknek

Ez még pont hiányzott.

A turizmus és a szállodapiac után most az utasszervezésbe is belekóstolnak Mészáros Lőrincék - írja a 444.

A portál megjegyzi, a milliárdos vállalkozó február 20-án egyik zászlóshajó cégén keresztül megalapította a TEAM Travel Kft.-t utazásszervezés főtevékenységgel.

Hozzátették, az új alapítású társaság tulajdonosa a Talentis Event and Marketing Kft. (TEAM Kft.), amit a Talentis Group Zrt. birtokol. A cég ügyvezetője az a Balogh Ernő lett, aki a közvetlen tulajdonos, a Talentis Event and Marketing operatív irányításáért is felel.

Az új terület meghódítására irányuló szándék egyáltalán nem ördögtől való gondolat Mészárosék részéről, hiszen a már meglévő szállodai infrastruktúrát még jobban ki lehet használni azáltal, hogy egy utazásszervező cég is körön belül van. Ugyanakkor egyáltalán nem kizárt az sem, hogy a felcsúti vállalkozó az állami szervek és cégek utazási szolgáltatásokra kiírt közbeszerzésein szeretne sikereket elérni - jegyezte meg a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet