Ha a fal érezne, szégyenkezne
Egy ismerősöm csodálkozva újságolta, hogyan vette észre az olimpikonok falát. A Savaria Egyetemi Központból távozott a Dózsa György utca felőli főbejáraton át, amikor véletlenül akadt meg a szeme az emléktáblán. Amikor ugyanis az ember távozik valahonnan, és még siet is, nemigen figyel a környezetére. Nos, ismerősöm éppen balra nézett, és akkor tűnt fel neki az egyik bejárati oszlopra szerelt tábla. Mint mondta, befelé nem is láthatta, hiszen akkor a tábla háttal volt neki.
Nemigen lehetett volna jobban eldugni a Vas megyének dicsőséget szerzett sportolók emléktábláját. Emlékszem a tábla avatására az azóta már megszűnt sportigazgatóság előtt. Ott valóban közszemlére tették az emléktáblát, hiszen – főként a kórház közelsége miatt – igen sokan járnak arrafelé, akarva-akaratlanul látták az olimpikonok falát. Aztán jött egy zseniális ötlet: helyezzük el a város szélén, az egyetemi épülettömb egyik bejáratánál. Ha lehetséges úgy, hogy csak azok láthassák, akik célirányosan járnak az épületben, azok is csak kifelé jövet.
Ugyanis, ha a táblát az oszlop utcafront felőli oldalára szerelik, akkor az egyetemre tartóknak egyből szemet szúr, arról már nem is beszélve, hogy az utcán közlekedők is láthatják. Jelen helyzetben, napsütéses időben az oszlopok még árnyékolják is a dicsőség falát. Pedig minden bizonnyal nemcsak az egyetemi központban - annak is csak egyik bejáratán át – megfordulók számára készült a tábla.
Sokat megért a kis sárga
A hajdan annyira szeretett szombathelyi villamos mementóként a városban maradt, immáron muzeális kocsija is sok mindent megért. Ideális helye volt a szombathelyi vasútállomás közelében, ahol rengetegen láthatták. Arról már nem a kis sárga tehet, hogy nem biztosítottak megfelelő védelmet neki, összefirkálták, megrongálták, s a tettesek elrettentő büntetés nélkül úszták meg. Inkább eldugottabb helyre száműzték, a Smidt Múzeum udvarára.
Igaz, védettebb a hely, de ilyen alapon közterületen semmi sem maradhatna (szobrok, emléktáblák, emlékművek). Szóval a kis muzeális sárga ott szerénykedik a múzeum udvarán, de bizonyára szégyenkezik, mert - ha már ott van alapon - ablakait „tacepaoként” használják, különböző plakátokat ragasztottak ki rájuk.
Ez nemcsak méltatlan az egykor csilingelő kocsihoz, de elcsúfítja azt, és akadályozza a beláthatóságot is. Esetleg fel lehetett volna állítani egy hirdetőtáblát, vagy a kerítést használni erre a célra. Mivel a villamos immáron muzeális értéket képvisel, megilletné, hogy úgy is bánjanak vele. Mi lenne, ha a múzeumban kiállított műtárgyakra, értékekre különböző fecniket, felhívásokat, reklámszövegeket ragasztgatnának? Ugye elképzelhetetlen? Szegény 1-es számú villamoskocsi, mit kell még megérnie!?
