November 5-én, szombaton 18 órakor a kőszegi Jézus Szíve plébániatemplomban is felcsendül Wolfgang Amadeus Mozart csodálatos Requiemje a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Güssingi Városi Kórus, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában.
A koncerten közreműködik Gál Gabi (szoprán), Simon Krisztina (alt), Szappanos Tibor (tenor) és Bakonyi Marcell (basszus) is, vezényelni pedig Lakner-Bognár Nóra fog.
A koncert fővédnöke dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.
Kőszegen a Római Katolikus Plébániában (szerda: 16-18, csütörtök 8-11, péntek 16-18 óra), Szombathelyen pedig a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontban (kedd-szombat 9-17 óra) lehet jegyeket venni, 4000 forintos áron.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!