Casino (RTL Klub)
Nem az Interneten csak nyelvfasisztának bélyegezhető énem mondatja velem kapásból, hogy ha már itthoni tévés próbálkozás, akkor a miért nem Kaszinó a széria címe (bár a médiahatóság Ice-T kapcsán már felvilágosított minket a lakosság angoltudásának elképesztően széles méreteiről). De lehet, hogy az elnevezés angolos írásmódja az egyik kulcs arra, hogy miért is készül(t) ez a sorozat.
Mert a magyaros virtuson túl, hogy most majd jól megmutatjuk a világnak milyen remek is az, ha a posztmodern századelő egyik emblematikus terepének számító szerencsejáték-barlang mint helyszín és annak jellegzetes figurái magyar médiaalkotók kezeibe kerülnek, más komolyabb motiváció nem hozható fel annak indoklására, miért ezt és miért most - főként pedig, hogy miért így…
Nem jut eszembe semmi
A tegnap esti élményre egyet szunnyadva fenntartom az első benyomások alapján már megfogalmazódott véleményemet: Szurdi Miklósnak és csapatának sok minden nem jutott eszébe arról, miért is kellene éppen a szeszélyes Fortuna istennő szentélyéről, a játékfüggőségről, a kaszinókban tanyázó színes gyülekezetről és annak karakteres figuráiról történetet kerekíteni.
Ami talán a legnagyobb baj: a Mindenki tett epizódcímre hallgató első részben, amely az állandó szereplők személyiségeit és alaphelyzetei kellett volna, felvezesse számunkra, nem sikerült egyetlen igazi, sorssal és figyelmünkre méltó előtörténettel rendelkező karaktert sem bemutatni. Pláne olyat, amelyikre ráismernénk, akit az ilyen helyen logikusan felbukkanó alakok közül a sajátunkként, amolyan helyi hősként vagy ellenhősként bírnánk elfogadni.
Pedig, pedig…
Egy hiánytól és szűkösségtől, korrupciótól és éles társadalmi különbségektől terhes közegben még indokolható is lenne a sorozat helyszínválasztása. A kaszinó egyfajta jelképe lehetne a gyors meggazdagodásnak, az átlaglétből való kiemelkedésnek. A sikernek, amire oly sokan oly régóta várunk errefelé…
A magyar Casino alkotóinak azonban nem sikerült tisztázniuk, hogy a központi helyszínük milyen hely is valójában. Elegáns, menő színtere nagy játszmáknak és formátumos gazemberek összecsapásainak? Vagy kissé kopottasan és szegényesen, de mégis csábítóan csillogó ígérete az átlaglétből kiemelkedni vágyó, örökké a tuti leosztásra és nyerő kombinációra váró lúzereknek, átlagfiguráknak?
A legtöbb szereplő elnagyolt, kitalálatlan személyisége alapján inkább az utóbbi. Van itt magányosságával és lányával hadakozó nagypapa, lecsúszott arisztokratákat megidéző és kissé habókosan anyáskodó idős hölgy, vagy a kitörésre váró és a nagy tét miatt görcsös testvérpár. A nagypályások közül melléjük pakolták a szerelmi sértettségében oknyomozás helyett becsületsértésben utazó újságírót meg az elegáns és sikeres vállalkozót, az uzsorakamatra kölcsönző arab pénzváltót meg a kaszinóra hajtó maffiózót és gorilláit.
Minden alakot különösebb mélység és a néző figyelmét pillanatoknál hosszabb időre lekötő sorszerűség, az életnek legalább a látszatát keltő személyiség nélkül tolnak elénk. Amúgy bulvárlapokba illő felületességgel és sablonosan, kisszerű unalmasságukban és érdektelenségben. Az egymásra halmozás pedig még nem történet, nem dramaturgia!
A magyar narancs köszöni szépen: él és virul
A kép megvalósítás a közepesnél is gyengébb. Rejtélyek és titkokat sejtető, fülledt és csalfa atmoszféra helyett az általános felülvilágítás miatt kelet-európai csóróság szelleme lengi be szinte az össze díszletet. A képek hol a cselekmény és a párbeszédek követését megnehezítően gyorsak, hol funkció nélkül hosszúra hagyottak. Nem egy csúnya és zavaró hatású snittet is láthattunk.
Bár a felvezető epizód több, a sorozatoknál szinte kötelező ún. hangover hatással (amikor a fordulatot előrejelzik, de a folytatást a következő késleltetik vagy a következő részre hagyják) is él, a háttértörténetek és a karakterek elnagyoltsága miatt ezeknek is legfeljebb a kísérletét díjazhatjuk, izgalmat nem különösebben jelentenek.
Mint Pilátus a krédóba
Akiket a legjobban sajnálunk egész idő alatt, azok a jobb sorsa érdemes színészek. Akiknek elfelejtették kitalálni a figuráit. Akiknek elfelejtettek hihető motivációt és sorsot vagy legalább szórakoztató személyiséget adni. Akiknek nem írták meg tisztességesen a szövegeit. Vagy akár a jeleneteken belül is elfelejtik őket következetesen instruálni.
Akik ennek ellenére becsülettel küzdenek, hogy a forgatókönyvíró, a dramaturg és a rendező helyett kitalálják a szereplőket. A teljesség igénye nélkül néhányan, akiknek mindeme középszerűségben és érdektelenségben izgalmas, emberi pillanatai és figyelemre méltó gesztusai, villanásai vannak: Xantus Barbara, Voith Ági és Zsurzs Éva, Szabó Győző, Elek Ferenc, Fenyő Iván, Baranyi László, Tűzkő Sándor és Sághy Tamás…
A hírek szerint egyelőre három epizód készült el és ezek nézettsége alapján dönt a csatorna a folytatásról. Meglátásom szerint hosszú távra ne rendezkedjen be egyetlen magyar Casino-fanatikus se! Amit tegnap láttunk az a magyar tévés kreativitást nagyon kevéssé idézte. Inkább hasonlított Pelikán József gátőr magyar narancsára: kicsit kicsi, kicsit savanyú - de a mienk. Példázatnak ez persze örökérvényű, de a minőségi sorozatok árjában ennél már többre van szükségünk. Itthon is.
