Akkor azonnal tisztázzuk, hogy ezt most kinek is ajánlom (azon túl, hogy így Valentin-nap előtt percekkel „mindenkinek, aki szereti”). Bár Jonathan Levine Fifti-fifti című tavalyi mozijának témája és dramaturgiai motorja látszólag mindannyiunk legnagyobb keresztje, a halál - a filmet mégis mindenkinek látnia kell, aki szereti és igazán igazian éli, élvezi az életét. Sőt, terápiás célzattal ajánlható olyanoknak is, akik kisebb vagy nagyobb nehézségekkel, netán betegséggel vagy éppen magánnyal birkóznak.
Mese az életről
Igazat adok a Cseppek.hu dicsérendően lakonikus ajánlójának címével: ezt a filmet receptre kellene felírni (majd a TB-nél lobbizunk). Adam nevű főhősének sztorija csak látszólag tartozik a (film)művészet haláltörténeti közé - valójában minden egyes pillanata az élet teljességének megélésről, az élet öröméről, az olykor csak nehezen bírható emberi összetartozás erejéről és működéséről szóló (meglátásom szerint) giccsmentesen elmondott példázat.
Adam 27 éves fiatalember. Seattle-ben él. Jó és viszonylag értelmesnek tűnő munkája van (bár nem véletlenül: munkahelyét és annak ezer más irodai miliőre emlékeztető világát látjuk legkevesebbet a másfél óra alatt). Szerető és az együttéléstől kellően lelkes barátnője is van. És egy infantilis, a felnőtt élet súlyától (ameddig lehetséges) menekülni akaró legjobb barátja. Aki minden reggel elmegy a srácért, mert Adam nem tud vezetni.
Lakhatóan és élvezhetően berendezett életet él tehát. Makacs hátfájása miatt megy csak el egy rutin orvosi kontrollra, ahol percek alatt megfordul vele a világ. A jó doktor ugyanis közli vele, hogy meglehetősen ritka és előrehaladott stádiumban lévő gerincrákja van. Adam számára az elkezdődni várt komoly és felnőtt lét nem várt módon köszönt be. Mindjárt annak befejeződését vagy ennek nagyon esélyes bekövetkezését kell feldolgoznia.
A sokk, ami a hírrel jár, nem csak őt, hanem egész környezetének addigi egyensúlyát megbillenti. Barátnője kezdetben lelkesen és természetesnek tűnő módon áll mellé. Segít a fiúnak megtenni az első és legnehezebb lépést az őt agyonszeretgető anyja (a nagyszerű Angelica Huston alakítja) felé. Aki szintén sincsen egyszerű helyzetben: nem csak fia már-már elfordulásnak ható leválásával kell megküzdenie, hanem közben Adam Alzheimer-kórban szenvedő apját is ápolja.
Amiről olyan nehéz akármit és akárhogyan is
Kyle, a legjobb barát sem egyszerű képlet. Miközben minden energiájával azon van, hogy bulikkal és folytonos jópofáskodással elterelje Adam figyelmét a betegségről, valójában saját halálfélelmével és felnövés-pánikjával van elfoglalva (a szinte egész pályafutása során ugyanezt alakító Seth Rogen vezeti elő). Ráadásként nagyon nem bízik a fiú barátnőjében - amely érzésről a sztori egy pontján kiderül, hogy nem kizárólag féltékenységből ered.
Adam sorra járja a komoly betegséggel, halállal farkasszemet nézők stációit - a halál tényének tudatküszöb alá nyomásától, a lázadáson és tagadáson át a csendes apátiáig és depressziós belenyugvás szakaszáig. Közben valahogyan mégsem adja fel és nem görcsöl bele azokba a helyzetekbe sem, amikkel állapota és a kemoterápiás, majd sugárzásos kezelés, illetve mindezeknek a környezetében kiváltott változásai járnak.
Nem félek, mert ti velem vagytok
Törékeny egyensúlyának, a „van-élet-a-halálhír-után-is” hozzáállásnak megtalálásban családján és barátain túl a betegsége által elé hozott új ismerősei segítenek. A hasonlóan durva betegségekkel küzdő, kezeléseken megismert szarkasztikus humorú és halál által csendes bölcselkedővé tett idősebb férfiak ( Matt Frewer és a nagyszerű Philip Baker Hall alakításai). És a kissé határozatlan, kezdő terapeuta, Katherine (a szintén remeklő Anna Kendrick a három évvel ezelőtti Egek urá-ból.
Hogy milyen fordulatokat vesz Adam és barátnője, illetve barátja hármas kapcsolata? Hogy milyen esélyekkel és milyen lépésekben igyekeznek vissza egymás közelébe Adam és anyja? Hogy mi lesz a kezelésen megismert sorstársakkal és a jó szándékú, kedves pszichiáterlánnyal? Hogyan dolgozza fel fiatal élete legnagyobb eseményét Adam? Hogy van-e esélye a túlélésre? Mindezek megválaszolása maradjon a hosszúsága miatt is emberbaráti film megnézése utánra!
Így is lehet erről beszélni?
Aki megnézi, kontrollálhatja azt az írásom elején tett kijelentésemet, hogy mindezt a külső és belső utat, az összes keresett és véletlen találkozást, az összes a halálos kór által felvetett kérdést és érzést humánusan, ízléssel és mértéktartással mesélik el nekünk. Felesleges és modoros drámázás, szentimentalizmus és giccs kísértései nélkül. DERŰSEN. Ugyanakkor nem elviccelve azt, amit nem szabad és nem is lehet.
Aki pedig ebben legnagyobb segítségére van a felsoroltakon kívül: Joseph Gordon-Lewitt. Megannyi mellék és fél-főszerep után bebizonyítja, hogy a következő években a legjobb hollywoodi ászok között lesz a helye.
Legjobb barátom egyszer egy szintén halálról szóló, remek és szikár magyar kisregény ajándékba adott példányának belső borítójára írta nekem a következőt: „A halál az emberi élet értelme. Nem hagyja, hogy mindenbe beleunjunk.” A Fifti-fiftimegnézése óta válaszolni/folytatni lenne kedvem: az élet értelme (valószínűleg) az élet megélése. Ha nem hagyjuk, hogy mindenbe beleunjunk...
