Akkor képzelődjünk egyet! A kiugrott MIÉP-es kegytárgyboltos bezárja az üzletét és a nála 20 évvel fiatalabb, volt-skinhead barátját ráveszi, hogy elhanyagolt budai úriasszonyoknak nyújtson szexuális úton (is) vigaszt, némi adózatlan jövedelemért cserében (lásd még Brüsszel-fenyegetett magyar házi pálinka). A stricivé vált talpig magyar úriember persze mindezt a menedzsereknek szokásos 15%-os jutalékért cserébe teszi csak (mert a trafiküzletből fura módon kimaradt).
„Képzeld el! Nem nehéz, ha megpróbálod.”
S mivel mindig a rózsadombi sarkokon várja be a szépasszonyok kielégítéséből megtérő barátját, felfigyel rá az Etelközi Gárda egyenruhájában polgárőri szolgálatot ellátó középkorú szélsőjobbos. Aki az Országházban a koronát is megáldó sámán özvegyéhez vissza-visszajáró és a nőbe kicsit belehabarodó selyemfiú pechjére szintén a nőre hajt. Az egyik bőrgyógyász úri csaj viszont a stadionokat építő Közszittya Rt. egyik vezetőjének szintén MILF asszonykájával akar régen vágyott édeshármast összehozni - és már kész is a kárpát-medencei Szodoma! Mindezek után az erkölcsi fertőért az ősz hajú kegytárgyboltost cibálják rögtönítélő ortodox jobbos ítélőszék elé (felkészül: a hon főügyésze és a független igazságszolgáltatás), hogy a Werbőczi Hármaskönyvének passzusait kérjék rajta számon. Ám a nemzeti apokalipszis eljövetele előtt a sámán özvegye könnyes szemmel tett vallomása megmenti a nyomorult bűnös életét. És a sztori szereplői közül összekerülnek, akiknek kell és magányosak maradnak, akiknek meg ezt rója fel a forgatókönyvíró...
Ha netán abszurdnak hat a fenti cselekmény, annak nem én vagyok az oka, hanem hogy mindezt még csak feltételezni is valószínűtlen és egyes szellemi szekértáborokban pedig egyenesen botrányos. Pedig John Turturro Bérgavallér című legújabb rendezése mindennek New Yorkba helyezett, zsidó (sőt mi több: jelentős részében haszid, ortodox zsidó) változatát nem hogy hitelesen, hanem szórakoztatóan és ezzel együtt végig ízlésesen és tiszteletteljesen vezeti elénk. A tanulságot én mondom el, ha valakinek nem lenne világos: a legjobb zsidóvicceket tényleg a zsidók mesélik. Ugyanez viszont nem mondható el a hazánkban, Agyarországon mostanában eluralkodott szellemi közeg képviselőiről. Ugyebár, a diktatúrák és a centrális erőteres irányított-kiüresített demokráciák urai csak a humort nem értik...
Szóval Woody Allen szelleme megint Manhattanben és a többi olvasztótégelyes nagy almás városnegyedben kísért. Ami azért is van, mert a nagyszerű színész-rendező Turturro ezúttal a New York megszállott és otthon régen forgató Woodyval együtt fundálta ki a sztorit. Ettől a Bérgavallér olyan, mint egy 2013-ban elkészült klasszikus Woody Allen-mozi - ezúttal ráadásul a mester régen hiányolt személyes színészi közreműködésével (ja, Farkas Bazsi! Woody nem a selyemfiút, hanem a strigót hozza remekül). A virágboltban részmunkaidős, érzékeny és szexuálisan is potens, európai mediterrán gyökerekkel is rendelkező „latinszeretőt” pedig önmagára osztotta Turturro.
Lubickoló színészek
A hervadó szépasszonyok alakítói: a felkapott és agyonsztárolt hollywoodi sztárocskákat egyetlen combvillantásával maga mögé utasító, ötvenes Sharon Stone (akin ezúttal nem csak bugyi, hanem csipkés harisnyakötő vagy máskor köntös is van) és az érzékien vad Sofía Vergara. A haszid pajesszal járőröző, epekedő szerelmes a nagyszerű Liev Schreiber. A rabbi kívül fegyelmezett, belül izzó lelkű özvegye az elmondhatatlan hatású mosolyokkal operáló Vanessa Paradis (nagyjából ebből a filmből megérthetjük, miért akart ettől a nőtől két gyereket is Johnny Depp).
Kihagyhatatlanul színvonalas, intelligens romantikus vígjáték a Bérgavallér. És ellentmondva a film egyik honi hölgykritikusának - nem csak negyvenes-ötvenes férfiaknak szánt csemege, hanem akár remek randimozi is lehet. Nemhogy nem hímsoviniszta lenne, hanem egyenesen nőbarát, a nőknek elkötelezett, a nők szépsége és nemessége által elalélt férfiak szellemi terméke. A miért vagyunk a világon kérdésre ezúttal ezt a feleletet adva nekünk: azért hogy élvezzük a létet, ne legyünk magányosak és segítsünk egymásnak (például megtalálni azt, ami/aki hiányzik egyikünk-másikunk életéből) - s közben nem szembeköpni, de a megváltozott korhoz igazítva megélni a hagyományokat és a szokásokat is.
A Fading gigolo eredeti címre hallgató nagyszerű mozgókép emellett még tiszteleg az egyetemes film olyan klasszikus alkotói előtt, mint Martin Scorsese, Sydney Pollack, Sidney Lumet vagy Darren Aronofsky, megidéz olyan alkotásokat, mint a Casablanca, a Jules és Jim, az Amerikai dzsigoló vagy az Éjféli Cowboy (amivel a hétvégén mindjárt össze is lehet hasonlítani, mert vasárnap 22:35-kor műsoron lesz az m1-en). És hogy el ne felejtsem: gyönyörű, meleg aranybarna és sárga benne ez az amúgy sokszor büdös, mocskos és zsúfolt örök nagyváros (a képekért felelős volt: Marco Pontecorvo). Menjen, akit meggyőztem és nézze meg a belváros mozijában, amíg fut és amíg még nem lehet letölteni!
