Művészfilmes Armageddon Dániából - Melankólia (filmajánló)

A szerzői művészfilm megmentője? Lilaködös kókler? Zseni vagy provokatőr? Európa egyik levitatottabb filmrendezőjének tavalyi filmje az Örökmozgóban. Csak egyszer!

Az alcímben feltett kérdéseket nem találomra tettem fel Lars von Trier dán rendezővel, egész munkásságával és tavalyi filmjével, a Melankóliá-val kapcsolatban. Ugyanezeket az egészen szélsőséges véleményeket és ítéleteket járják végig gondolatban mindazok, akik meg akarják érteni a filmjeit (nyilván miután az első élmény elmúlt és megvizsgáljuk magunkban, hogy mi miért hatott ránk). Hadd bocsássam előre, hogy e cikk írásakor magam már inkább hajlok az egymással ellentétes álláspontok kibékítésére.

Vagyis Trier a szememben egy (majdnem mindig) tudatos provokatőr, aki néha kifejezetten blöfföl is. Mindezzel viszont az utóbbi két-három évtized egyik legizgalmasabb filmes művészeti trendjét és a Hollywoodból elemi erővel áradó, tisztán szórakoztató filmgyártás egyik sikeres, európai gyökerű ellenszerét (esetleg többfélét is) találta fel/meg.

Világvége-előrejelzés magyar felirattal

Kezdjük az Örökmozgó keddi, egyetlen alkalommal látható vetítésével! A tavalyi Cannes-i fesztiválon Arany Pálmára is jelölt, végül ( Kirsten Dunst személyében) a legjobb színésznőnek járó díjat elhozó és ugyanabban az évben a legjobb európai film, legjobb operatőri és látványtervezési teljesítmény elismerését bezsebelő Melankólia is megosztotta a közönségét. Akárcsak a rendező minden eddigi filmje egészen pályafutása 1984-es első szakmai és közönségsikerétől kezdődően.

Minek nevezzelek?

Trier munkáinak legfontosabb jellegzetességei a következők: a nagyközönség számára ismerős és kedvelt zsánerek (thriller-horror, romantikus film/melodráma, folytatásos tévésorozat, ritkábban krimi vagy háborús film) utánozhatatlan elegyítése a legrafináltabb művészi filmmel és szerzőiséggel; magas színvonalú és néha egészen durván hatásvadász formai tökély a technikai kivitelezésben; provokatív témaválasztások és kényes kérdések szokatlanul rámenős és furcsa nézőpontú feszegetése; meglepő színészválasztások (pl. A-kategóriás hollywoodi sztárok átütő játékával megvalósított művészfilmek).

A rút kiskacsából hattyúvá lett lány (Kirtsen Dunst a Melankóliá-ban)
Internet

A művészfilm-barátok legtöbbje nevét - filmjei és a néha utólag megbánt direkt botránykeltései mellett - leginkább három rendezőtársával 1995 márciusában egy kiáltvánnyal elindító Dogma-mozgalom ideológusaként ismeri. Az 1990-es évek közepére szinte egyeduralkodóvá vált, konvencionális formájú és főként szuperpodukciós CGI-effektekkel tuningolt hollywoodi sorozatgyártással az ebben a listában pontosan és lényegre törően megjelölt szabályok betartásával akartak szembeszállni. Néhány magányos mester (pl. Almodóvar), egy-két nemzeti filmes megújulás (pl. német, cseh, román vagy kisebb részt a magyar) és a perzsa mozi mellett ez puritán, elképesztően izgalmas és néha kifejezetten szórakoztató darabokat (emlékeznek még az Olasz nyelvlecke kezdőknek-re?) eredményező dogma-film lett a minőség járható útja onnantól...

A járt utat a járatlanért nyugodtan hagyd el!

Az egyébként sorszámot kapott dogma-filmek közé nem szokás besorolni Trier grandiózus, sokak számára Bergmant idéző Hullámtörésé-t (ez tette világsztárrá Emily Watsont), ami a legelső ilyen jellegű darabok előtt két évvel, 1996-ban készült. Nagyon jellemző módon Trier csak egyetlenegy filmet forgatott saját szabályaik maradéktalan betartásával és a Björk főszereplésével 2000-ben készült Táncos a sötétben-nel már látványosan és hatásosan rúgta fel azokat. Az ezredforduló első évtizedének közepén három feltűnően és kísérletező módon teátrális filmben a modern Amerika és főként az amerikai erőszak-kultusz izgalmas kórképét igyekezett felvezetni (egyiknek csak a forgatókönyvét írta).

A család a legjobb dolog a világon?
Internet

Az utóbbi pár évben pedig idegösszeomlását és az azóta zajló lelki terápiáját teszi nyilvánossá durván tabudöntögető filmekben. A 2009-es Antikrisztus egyszerre gyomorba vágóan naturalista és egyszerre észbontóan túlstilizált páros magánpokla vélhetőleg minden idők egyik leginkább nézőt próbáló filmalkotása. Ennek a vászonra tolt magánterápiának a második terméke a tavaly zajos sikert aratott Melankólia.

Two in one

Ami nem is egy, hanem két önállóan is megálló, a szereplői és azok lelki egyensúly-változásainak motívumán keresztül összefüggő filmpáros. Az első epizód egy hibátlan, csillagos ötösre megoldott családi dráma, (a sztárok szerepeltetését leszámítva) a leginkább szabálykövető dogma-mozik egyike, amit a mozgalom valaha is létrehozott. Mozgókamerás vibrálásban, majdnem házimozis nyersességgel kapunk itt bepillantást egy alig takargatott családi őrületbe és a törékeny látszatok ünnepi díszletek közötti megtörténő darabokra robbanásába.

Az emberiség ül a kis sátrában és várja a Trier-féle világvégét
Internet

A második (általam továbbra is kifejezetten öncélúnak, direkten giccsesnek és erősen öncélúnak érzett) fejezetében pedig az első részben friss házasságát felrúgott Justin (őt játszotta a Pókember csaja) és testvére családja ( Charlotte Gainsbourg, Kiefer Sutherland) várja egy gyönyörű kastélyban és annak parkjában a Földet idegtépő lassúsággal becserkésző Melankólia nevű kisbolygó elhaladását vagy ránk zuhanását. Természetesen az összetartozás és az emberi létezés legalapvetőbb és legvégsőbb kérdéseivel, felismeréseivel birkóznak a végítéletre/újjászületésre várakozásuk közben...

Hatás és vadász

Hogy mit gondol az emberről, annak földi létezéséről és annak értelméről Lars von Trier, hogy egyáltalán lát-e ilyesmit a saját maga kreálta végső szembesítő helyzetben - azt úgyis ellenállhatatlanul a képünkbe fogja tolni a mester, ha leülünk megnézni a filmjét. Annek szolgálatában a színészi teljesítmények mindkét epizódban elementárisak (a felsoroltakon túl még Charlotte Rampling, John Hurt, Alexander és Stellan Skarsgard, Brady Corbet és Udo Kier).

A digitális trükkök ezúttal nyomasztó atmoszférát eredményeznek és nem hatáskeltő akciósságot szolgálnak ki. A látványvilág és a díszletek pedig utánozhatatlanul tökéletesek. Talán túlságosan is. Mint ahogyan a film egésze, különösen annak második fele. De hogy a hatása alá kerülünk-e vagy gyanakvóan kritikusak maradunk Trier e legújabb alkotása iránt - azt magunknak kell eldönteni. Hogy ezt meg tudják tenni, ahhoz a filmet a DVD-verzió mellett kedden este 6-tól az Örökmozgó vetítésén tessék keresni a Savaria Mozi kamaratermében!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra