Az egész ott kezdődött, hogy külön frakciót alapított az országgyűlésben az MSZP-vel közösen induló Párbeszéd.
Még igazán el sem kezdte munkáját az új, április 8-án megválasztott országgyűlés, máris a megszűnés közelébe jutott a Párbeszéd frakciója. A történet:
A választások után a minimális öt fővel külön frakciót alapított a Párbeszéd, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének, Karácsony Gergelynek a pártja.
Mivel a Párbeszéd csak négy mandátumot szerzett, ezért a Liberálisok egyetlen képviselője, Bősz Anett ült be ötödikként a Párbeszéd-frakcióba. Bősz Anett egyébként az MSZP-Párbeszéd közös lista 15. helyéről szerzett mandátumot.
A külön frakciónak több értelme is van. A frakciók támogatást is kapnak, a Párbeszéd-frakciónak például évi 135 millió forint jár. Plusz a frakcióvezetőnek sokkal több joga van egy vitáéban, mint egy képviselőnek. Egyébként a Fidesszel közösen induló KDNP is ezért alakít önálló frakciót.
A múlt héten Bősz Anett bejelentette kilépését a frakcióból, ami így négy főre csökkent, azaz megszűnt volna.
Bősz Anett, a háttérben Mellár Tamás
Kovács Tamás / MTI / MTVA
A frakciót végül Mellár Tamás, korábban a jobboldalhoz kötődő közgazdászprofesszor mentette meg, aki Baranya 1. választókerületében, Pécsen szerzett egyéni mandátumot. Függetlenként, de több ellenzéki párt, köztük az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Együtt támogatásával indult. Feltételként szabta, hogy függetlensége megőrzése érdekében nem csatlakozik egy politikai párthoz sem, nem vonatkozik rá a frakciófegyelem és parlamenti munkájában szabad kezet kap.
Az MSZP közben felszólította Bősz Anettet, hogy adja vissza mandátumát, mert azt a párt listájáról szerezte.
Közben kiderült, hogy Molnár Gyula, aki a választások után - a teljes elnökséggel együtt - lemondott az MSZP pártelnöki tisztjéről, korábban olyan szerződést írt alá Fodor Gáborral, miszerint évi 60 millió forinttal támogatná az MSZP a Liberálisokat.
Molnár Gyula, itt éppen Karácsony Gergellyel
Forrás: atv.hu
Az MSZP ezért fegyelmi eljárást indított Molnár Gyula ellen, Tóth Bertalan, a párt országgyűlési frakcióvezetője az InfoRádiónak adott interjújában arról beszélt, Molnár Gyula túllépte hatáskörét a Liberálisokkal, a választás előtt kötött szerződés aláírásával, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét. Hozzátette, a párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa meg fogja tenni a szükséges lépéseket.
Felhívtuk Nemény Andrást, az MSZP Vas megyei elnökét, aki a választásokig a párt alelnöke is volt. Annyit mondott, hogy a fegyelmi eljárás dolga, hogy kiderítse a részleteket, mivel folyamatban van az eljárás, arról nem tud részleteket. Kérdésünkre kijelentette, ő nem tudott a Molnár Gyula és Fodor Gábor közt létrejött szerződésről.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!