"Sok családnál az is kérdés, kerül-e meleg étel az ünnepi asztalra" - mondta a párt Vas megyei elnöke, Horváth Soma az adományozáskor. Hozzátette, Magyarországon az emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él, és hogy hazánkban a legmagasabb az élelmiszerek áfája az Unióban.
Országos szinten 15 millió, Vas megyében 550 ezer forint értékben oszt ki az MSZP Szolidaritási Alapja tartós élelmiszert és édességet tartalmazó ajándékcsomagokat most decemberben. Az Alap évek óta segíti a nehéz helyzetű embereket iskolakezdéskor, húsvétkor és karácsonykor is.
Bokányi Adrienn, az MSZP szombathelyi elnöke kijelentette, tavasszal, a kormányváltás után a szegények életszínvonalának javítása lesz az egyik legfontosabb feladatuk. Megjegyezte, az idősgondozásban ki akarják terjeszteni a házi segítségnyújtást, integrált idősellátást akarnak megvalósítani, és új idősitthont akarnak építeni Szombathelyen.
Hencz Kornél, Vas megye 2-es választókerületének ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje hozzátette, a párt egyik célja, hogy a 28 500 forintos nyugdíjminimum legalább 70 ezerre forintra emeljék, és adómentessé tegyék. Hencz elmondta, választókerületében több mint 100 karácsonyi csomagot juttatnak el a rászoruló időseknek, nagycsaládosoknak, egyedülállóknak.