A metróhálózat a nagyváros vérkeringése. Emberek töltik meg és cirkulálnak benne otthontól munkahelyig, plázától a belvárosi parkig, oda, vissza. Nem töltenek benne sok időt, mégis valahol fontos szerepe van a szocializálódásban. Amilyen módokon megvásárolhatjuk a jegyünket, ahogy rálépünk a mozgólépcsőre, ahogy megvárjuk a távozókat, hogy beszállhassunk, mind-mind üzen rólunk, a társadalomról. New Yorkban is óriási szerepet tulajdonítanak a metrónak abban, hogy a város maga mögött hagyta piszkos bűntanya-képét. És ha a közlekedés e formája már ekkora hatást képes kifejteni a lakosokra, szinte természetes, hogy az intelligensebb városvezetők nem hagyják csak úgy elrohadni a mélyben, hanem tesznek érte. Tesznek azért, hogy a benne töltött húsz perc élmény legyen.
Következzenek azon metróalagutak közül néhány, amikért a legtöbbet tettek a világon.
1. A dubaji metró a gyöngyhalászatra is utal
Az arab emírségek háza táján közismerten több dolgot lehet körbeajnározni, mint amennyit nem, így eltekintenénk attól, hogy részletekbe menően leírjuk, mennyire menő is a metrójuk a zéró széndioxid-kibocsátást jelentő teljes elektromos meghajtással, a vezető nélküli flott automatizmussal, a föld alatti mobil-lefedettséggel, a húsz fokra kellemesített klímával, illetve a külön nőknek és gyermekeknek fenntartott kabinokkal. Hiszen most csak az állomásokra koncentrálunk, és hát azok láttán is lehet jobbra-balra dőlni: a terminálokat a helyi hagyományos építészeti vonásokra rétegzett futurisztikus dizájnnal látták el, néhol minaretek és arab erkélyek ívei bukkannak elő a csilliárdos külcsín alól, másutt kagylóformákat és világító medúzákat vélhetünk felfedezni - nem véletlenül.
2. Müncheni színpompa
Több mint 91 kilométernyi aktív pályaszakasz, 93 állomás, és egy vonatmérnöki-építészeti mestermű. A müncheni U-Bahn büszke lehet magára még azért is, mert az összes német földalatti járat közül benne zajlik az élet a leggyorsabban: a kocsik 80 kilométeres sebességgel haladnak. Míg befutnak a nagysebességű szerelvények, az utasok a régi állomásokon art-decóba hajló minimalista környezetben várakozhatnak, az újabbakban pedig egyre-másra improvizáltak a tervezők. Mint az a képekből kiderül, nem fukarkodtak a színekkel sem, amivel egycsapásra lelket leheltek az eredetileg nyomasztóan szürke peronokra.
3. Békebeli barlangászás Stockholmban
Napjaink metrója túlnyomórészt a hi-tech megoldásokról szól, na meg arról, hogy elhitessék az utazóval: nem is a föld gyomrában cipelik a seggét. A stockholmi Tunnelbana ezt a koncepciót állította a feje tetejére, és kifejezetten egyfajta kőkorszaki jelleget igyekszik kidomborítani, mintha minden egyes megállóhelyet hatalmas sziklatömbökből farigcsáltak volna ki. Nem csoda, hogy a turistakalauzok is a megtekintendő látványosságok között emlegetik, de a világ leghosszabb műalkotásának is mondják.
4. Burjánzó barokk a moszkvai Komsomolskayán
Moszkva underground közlekedése 1935-ben mutatkozott be a nagyközönségnek, ami már ekkor belélegezhette azt a grandiózus kialakítást, ami mind a külső homlokzatokon, mind a metróállomásokon ünnepélyesen tündököl. A szovjet múlt egyik pompázatos relikviája a Komsomolskaya állomás, amin épülése idején egyetlen rubelt sem voltak hajlandóak spórolni: márványfalak, csillárok, szobrok és domborművek gondoskodnak arról a benyomásról, hogy nem is egy állomás peronján lépdelünk, hanem egy gazdagságban tobzódó palota főfolyosóján, és hamarosan a cár elé kell járulnunk, hogy elköltsünk vele egy gyümölccsel töltött féldisznót.
5. Frankfurti szürreál
Ha a szellemesen szürrealista képeiről ismertté vált René Magritte festőművésznek egyszer a frankfurti Bockenheimer Warte Station-ön kéne áthaladnia, valószínűleg kicsattanóan elemében érezné magát annak láttán, hogy más is rendelkezik olyan aggyal, mint amilyen az övé. Miért is mondjuk ezt? Hát azért, mert míg az ő egyik képén (Time Transfixed) egy kandallóból ugrik elő egy gőzmozdony, addig itt egyenesen egy föld alá bukó metrószerelvényen át juthatunk le az igazi metróig. Az állomás építésze, Zbiginiew Peter Pininski persze ki mást is nevezne meg ihletői között, mint Magritte-ot.
6. Shanghai: a világ legnagyobb mozgó galériája?
Ez a kérdés állítás formájában hangzott el az idei Shanghai World Expo elnökének szájából. Egy percig sem kell ugyanis könyvbe temetkezniük az utasoknak, míg a kocsik áthaladnak az alagúton, abban ugyanis mindenféle fényforrások és LCD projektorok sorakoznak, már-már a pszichedeliát súroló fényshow-t produkálva. Ezzel Kína kilépett a múlt bástyái mögül, és megmutatta, hogy bizony van muníciójuk a jövő nemzedékeinek számára is. Az effektusok ráadásul pontosan meg vannak koreografálva.
