Nagy slágerek, izgalmas ételek egy Szombathely tetőire néző teraszon - olasz esten voltunk a Bellagióban

Átéltük a mediterrán életérzést a nemrég újranyitott étteremben.

Már írtunk arról, hogy Szombathelyen ismét kinyitott a Bellagio Szombathelyen ismét kinyitott a Bellagio étterem, ráadásul már nemcsak pizzát árulnak 2025. April 22. 07:08 étterem. Már nemcsak pizzát árulnak, és a hangulat mellett az árak is kellemesek. A Vas megyei vendéglátásban már negyedszázada ismert Horváth Gábort is bemutattuk önöknek. Mert a mostani időkben nagy dolognak számít több vendéglátóegységet is sikeresen üzemeltetni, és még újat is megálmodni, ahogy ő teszi. A tippekért és Gábornak a vendéglátással kapcsolatos gondolataiért érdemes elolvasni az említett cikkünket.

_DSF7529 copy
A Belaggio terasza Szombathely háztetői felett.
pointer / Nyugat.hu

Most az első tematikus estjükre voltunk hivatalosak. Olaszországot idézték meg a Juhász Gyula utcai épület teraszán. Kezdjük a terasszal. Van valami sajátos hangulata annak, ha az ember úgy ülhet Szombathely belvárosában, hogy egyszerre látja a régi piros háztetőket és a víztorony kerek kupoláját. Szép ez! Mikor megkapjuk hozzá az aperitívnek számító Aperol Spritzünket, sejtjük, hogy jó esténk lesz ma.

_DSF7412 copy
Gyöngyöző naplemente egy pohárban.
pointer / Nyugat.hu

Horváth Tibor Szentgotthárdról érkezett. Ő játssza nekünk a dallamokat. Kevés hely maradt Magyarországon, ahol még élő zenét hallhatunk. Pedig ez egykor hozzátartozott a magyar vendéglátás kultúrájához, függetlenül a zenei műfajtól. Mert egy igazi bárzenész mindent el tud játszani. Az esten magyar és külföldi örökzöldekkel kezdünk, aztán, ahogy haladunk az időben, eljussunk a nagy olasz slágerekig, amelyektől csakis életigenlőnek és vidámnak lehet lenni. És mert itt előre le lett írva, hogy táncolni szabad, táncoltak is.

_DSF7442 copy
Imádok útra kelni... A billentyűknél Horváth Tibor.
pointer / Nyugat.hu

Az Aperol után jön az előétel – a haltatár lenyűgözően finom. Az utóbbi időben ismerkedtem meg vele: ha jól csinálják, nagyon működik. A képviselőfánkba töltött kolbászos ricotta egyedi ötlet, aztán jön a halleves, majd a svédasztalról válogathattuk az olasz ételeket és desszerteket. A sztár nálam a haltatár, a halleves, és a csirkesteak. Utóbbi visszahozta nekem azt az emléket, hogy milyen az igazi csirke íze. Ami kell hozzá: gondosan kiválasztott alapanyagok, szakértelem és odafigyelés a készítők részéről.

_DSF7491 copy
Az alkotás készülés közben.
pointer / Nyugat.hu
_DSF7514 copy
És a végeredmény: a csodás csirkesteak.
pointer / Nyugat.hu
_DSF7480 copy
A halleves.
pointer / Nyugat.hu
_DSF7429 copy
A kis pizzák nápolyi lisztből készültek. A képekre kattintva galéria nyílik.
pointer / Nyugat.hu

Közel harmincan ültünk a teraszon. Beszélgetve, néha kicsit dudorászva. Tanácsot kérve a következő ételről, vagy az italról a pincérektől - akik az állandó csapat tagjai, mindent tudnak, mit ilyenkor kell, még kedvesen beszélgetni is. Ilyen egy könnyed mediterrán este.

_DSF7399 copy
Az italok készítője.
pointer / Nyugat.hu
_DSF7519 copy
Végül az egyik desszert: citromos panacotta
pointer / Nyugat.hu

Szóval ne adjuk fel, keressük tovább Szombathelyen is a jó ételeket, a jó helyeket, amelyek nem számolnak fel mindezért hatalmas árakat nekünk.

Íme, az est étlapja:
Olasz halleves
Kolbászos ricottával töltött mini fánk
Tonhal tatár baquettel
Pizza ízelítő
Kakukkfüves csirkemell steak caprese salátával
Paradicsomos feketekagylós spagetti
Gnocci bolognese
Aglio olio Peperoncino rigatoni
Aszalt paradicsom
Tiramisu
Citromos panacotta
Citromtorta

Lezáró sétaként a menü hely

Az olasz estet követő egyik hétköznapon eszembe jutott, hogy Horváth Gáborék cége üzemelteti a mozi mögött lévő Belvárosi Menzát is. Gondoltam, letesztelem. Direkt egy klasszikus menza ételt kértem. Borsófőzeléket pörkölttel. Finom volt. A borsó szerencsére édes, a főzelék kellemesen selymes, a pörkölt pedig igazi húsból készült. A pénztárnál pedig meglepődve üdvözöltük egymás Horváth Gáborral. Mert éppen ő ült kassza mögött. A cégvezető valószínűleg attól is vezető, hogy éppen ott és úgy dolgozik, ahogy szükség van rá - mint Olaszországban.

Elérhetőség:


Bellagio Restaurant & Pizzeria
Szombathely, Juhász Gyula u. 15.
Tel.: +36 20 226 5693
Étel kiszállítással is foglalkoznak
Az aktuális étlap és a napi menü a Facebook-oldalon található:
https://www.facebook.com/profile.php?id=61573579971050

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!