Nagyon kell a magyaroknak az elektromos bicikli

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett első pályázati kör.

Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben – idézte a minisztérium Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkárt közleményében.

Kaderják Péter azt mondta: az elektromos autók és robogók mellett hamarosan egyre több elektromos rásegítésű kerékpár is látható majd az utakon, hiszen már az első héten „szép számmal” érkeztek be támogatási igények a pályázatot lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-hez.

Elektromos bicikli
kerékpárszalon

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közlemény szerint azt ismertette, hogy az IFKA húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, majd újabb tíz munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak, így a megvásárolt kerékpár akár karácsonyi ajándék is lehet.

A minisztérium a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként hirdette meg az egymilliárd forint keretösszegű pályázatot elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához. A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen a kerékpárokhoz, elsősorban a munkába járás megkönnyítéséért.

A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig – emlékeztettek.

A második pályázati kör 2020. december 28-án indul és 2021. január 1-jén zárul majd. A pályázatokat havi rendszerességgel lehet majd benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig – olvasható a közleményben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság