Napos, csapadékmentes időre lehet számítani

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Nyugat felől tovább csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt a felhőzet is - ezt követően az ország megközelítőleg nyugati kétharmadán már alapvetően napos, csapadékmentes időre lehet számítani a felvonuló fátyolfelhők mellett - írja a met.hu. A keleti, északkeleti vidékeken is várható napsütés, de a gomolyfelhőkből elszórtan zápor, zivatar napközben is kialakulhat. A nappali órákban nagy területen kísérik élénk, néhol erős lökések is az északnyugati szelet, amely késő délutántól a Dunántúlon egyre nagyobb területen délire, délnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul. Késő estére többnyire 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Este, késő este a záporok, zivatarok északkeleten, keleten is megszűnnek, a gomolyfelhők feloszlanak. Fátyolfelhős időre számíthatunk - a felhőzet hajnalban a nyugati tájakon ismét megvastagodhat, de csapadék ebből nem valószínű. A szél átmenetileg nagy területen déliesre fordul és mindenütt mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás