Ne csodálkozzon, ha a jövőben együtt menetelő katonákat és diákokat lát Szombathelyen!

Nem mindennapi látványban volt része kedd délelőtt a Berzsenyi téren sétálóknak.

Meglehetősen szokatlan eseménybe futhattak bele azok, akik kedden délelőtt a megyeháza előtt sétáltak el, vagy siettek a dolgukra. Együtt menetelő katonákat és diákokat láthattak.

A Magyar Honvédség, Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred 83. Területvédelmi Zászlóalja nyílt kiképzési foglalkozást tartott, amelyhez csatlakoztak a VMSZC Savaria Technikum diákjai a Berzsenyi Dániel téren. Az alaki foglalkozás célja a honvédség, a katonai hivatás népszerűsítése volt a diákok körében, és hogy a civilekhez is közelebb hozzák a honvédséget.

Honvéd gyakorlat a Berzsenyi téren
Kattintson a további képekért!
Mészáros D. Zsolt

Éppen ezért, a jövőben több ilyen nyílt kiképzési foglalkozást is tartanak majd a városban, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha együtt gyakorlatozó katonákat és diákokat látunk. Fotósunk meg is örökítette a keddi alaki foglalkozás néhány pillanatát.

Honvéd gyakorlat a Berzsenyi téren
Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet