Ne feledje, akit érint: januártól nagyon sok lakossági hitelnél újraindul a törlesztés

Itt vannak a tudnivalók.

Januártól újraindul a törlesztés azoknál a hiteleknél, ahol az adós márciusban kért hitelmoratóriumot, de jövőre már nem érvényes rá a moratórium meghosszabbítására vonatkozó szabályozás. A törlesztőrészlet nem növekedhet az eredetihez képest, de a futamidő meghosszabbodik. - írja az infostart.hu honlap.

A koronavírus-járvány miatt március közepén elrendelt törlesztési moratórium sokaknál lejár, a fizetési haladék januártól csak a gyermeket nevelők, a munkanélküliek, a közfoglalkoztatottak és a nyugdíjasok esetében lett meghosszabbítva 2021. június 30-ig. A jelenleg moratóriumban lévők jelentős részének tehát januártól meg kell kezdenie a törlesztést.

A március közepe óta tartó, jelenleg is érvényben lévő általános moratóriumban júniusban több mint 2,5 millió ügyfél összesen több mint 3800 milliárd forintot meghaladó hitelállománya szerepelt. Tehát milliós nagyságrendű azoknak a lakosságihitel-szerződéssel – többek között lakáshitellel vagy személyi kölcsönnel – rendelkezőknek a száma, akikre nem vonatkozik a moratóriumhosszabbítás, és meg kell kezdeniük a törlesztést.

Az egyik legfontosabb szabály azoknál, akik számára december végén véget ér a moratórium, hogy januártól a havi törlesztés – a változó kamatozású lakáshitelek kivételével – nem lehet magasabb az eredeti, idén márciusig havonta fizetett összegnél. A szabályozás értelmében ugyanis a moratórium haladékot jelent, vagyis a március közepe óta felhalmozott tartozás kifizetése miatt meghosszabbodik a futamidő.

A lakáshitelek, személyi kölcsönök többségénél maximum 14 hónappal tolódik ki az eredeti futamidő egy korábbi jegybanki becslés alapján. Ebből 9 hónapot jelent az idei moratórium – ha az érintett hiteles végig kihasználta a lehetőséget –, a fennmaradó 5 hónapra pedig a törlesztés felfüggesztése alatt felhalmozódott kamatok visszafizetése jut.

Fontos azonban, hogy a megfelelő anyagi helyzettel rendelkező adósok dönthetnek úgy is, hogy a bankjukkal egyeztetnek és az eredeti futamidőnek megfelelően fizetnek, ebben az esetben pedig növekedhet a havi törlesztőrészlet az eredetihez képest.

Lényeges további szabály, hogy januártól hitelfelmondási tilalom lesz érvényben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a moratóriumhosszabbításban nem érintett lakossági hitelszerződéseket a bankok 2021 közepéig nem mondhatják fel. Ez azoknak jelenthet segítséget, akik a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek és januártól nem biztos, hogy fizetni tudják a törlesztést. Nekik egyeztetniük kell a bankjukkal arról, hogy miként alakítsák át az eredeti szerződést. - fejezi be a honlap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos