Folytatódik a felmondási hullám a szombathelyi iskolákban, információink szerint négy tanár mondott fel a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskolában. A felmondások tényét lapunknak Simonné Baranyai Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének Vas megyei elnöke is megerősítette.
A pedagógusok közül egy valaki mondott fel a státusztörvény miatt, hárman családi okokból távoznak.
Ugyanakkor úgy tudjuk, a tanárok nagy része a szeptember 15-én érkező új szerződésig kivár, felmondásukat csak utána fogják beadni.
Simonné Baranyai Zsuzsanna elmondta, a státusztörvény miatt most felmondó tanárok egyfajta kiskaput használnak ki. Mivel felmondásukat július 15. és augusztus 1. között adják be, már augusztus végén megszűnik a munkaszerződésük, vagyis, így már a tanév nélkülük indul el. Sok pedagógus azonban attól fél, a felmondási idejük alatt behívják őket dolgozni a nyári holtszezonban, így nem mernek most kilépni munkahelyükről.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár egyébként vasárnap azt mondta
Októberig dolgozniuk kell azoknak a tanároknak, akik felmondanak a státusztörvény miatt 2023. July 09. 19:54 , szeptember 15-ig értesítik az iskolákat az új törvény miatti változásokról, a pedagógusok pedig ezt követően dönthetik el, maradnak vagy felmondanak. A távozó tanároknak ezt követően október 1-ig kell ellátniuk feladataikat, november 1-jén pedig megszűnik a munkaszerződésük. Az államtitkár szerint a tanárok többsége el fogja fogadni a változásokat.
A Nagy Lajosból öten távoznak
Ahogy arról korábban beszámoltunk A matektanárok több mint fele felmond a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban a státusztörvény miatt 2023. July 07. 15:31 , a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium nyolc matekszakos tanára közül öten távoznak a múlt héten elfogadott és szentesített státusztörvény miatt. Hárman már a múlt héten felmondtak, ketten ezen a héten nyújtják be a felmondásukat.
A tankerület egyébként a felmondásokkal kapcsolatban a Szombathelyi Televíziónak azt írta, természetes folyamat, hogy nyáron a pedagógusok munkahelyet váltanak, és a most felmondó tanárok miatt nem kerül veszélybe a tanévkezdés.