A hír annyi, hogy csütörtökön tartják Budapesten a Honvéd FC – Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpont ünnepélyes átadását. Az átadón George F. Hemingway, a Budapest Honvéd FC tulajdonosa mond köszöntőt – és sajtóhírek szerint maga a kormányfő, Orbán Viktor is ott lesz. Az Euronews szerkesztősége szerette volna regisztráltatni magát az eseményre, ezért a megadott határidőig, e-mailben jelezték a részvételi szándékunkat. A regisztráció helyett a szerkesztőség az alábbi üzenetet kapta:
Örömmel vettük az érdeklődést a megnyitó iránt, de sajnos nem tudjuk elfogadni a regisztrációját. Köszönjük a megértését!
Végezetül annyi: hogy az Euronews Európa vezető hírcsatornája, a világ 160 országában, 400 millió háztartásban érhető el, ezért is érdekes, hogy a fociakadémia megnyitójáról nem tudósíthatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!