Nem ismerte el bűnösségét a nevelt lánya kukkolásával vádolt volt fideszes alpolgármester

Az ügyészség gyerekpornográf felvételek tartásával vádolja a férfit, ezért pedig próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kértek rá.

Zárt tárgyalást rendelt el a bíró F. Tivadar, a XVII. kerület volt fideszes alpolgármestere ügyében. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön tartották az előkészítő ülést, de a bíró az első percekben közölte, hogy az érzékeny téma miatt az ügy nem lesz sajtónyilvános. A Telex úgy tudja, a vádlott ezen az ülésen nem ismerte el bűnösségét, így az ügyben januárban elindul a büntetőeljárás.

F. a vád szerint úgy szerelt fel kamerákat a budapesti otthonába 2011-ben, hogy arról nem értesítette sem az ott élő feleségét, sem szintén ott élő, akkor 16 éves nevelt lányát. A vádiratban az áll, hogy a férfi a kamerákat részben biztonsági okokból, részben pedig azért szerelte fel a ház több helyiségében, hogy megfigyelje a házban történteket.

Így aztán 2011-ben és 2012-ben a kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amiken a férfi akkor még 18. életévét be nem töltött nevelt lánya volt látható. A vádlott ezután a 97 darab kamerafelvételt megvágta, és azokat egy adatrögzítőre tette. A Blikk szerint a titokban készült felvételeket végül maga a sértett találta meg nevelőapja laptopján 2018-ban.

Az ügyészség gyerekpornográf felvételek tartásával vádolja a férfit, ezért pedig próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kértek rá, és azt, hogy végleges hatállyal tiltsák el őt minden olyan foglalkozástól, amikor 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet. A vádirat csak a gyerekpornográf felvételek birtoklásával vádolja a férfit, a felvételek készítésével nem. Az előbbi három évvel járhat, az utóbbi 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek