Nem kapnak állami pénzt jövőre a Fidesz kampányát támogató szombathelyi álcivil egyesületek

A Női Erőforrás Társaság Egyesület és a Lokálpatrióta Egyesület most kimaradt a pénzosztásból, működésükről eddig sem volt semmi információ.

"Meglepő fordulat: nem kap jövőre kormányzati támogatást az a két szombathelyi álcivil szervezet, amely esetében annak gyanúja merült fel, hogy a közpénzt valójában azért kapták, hogy abból a Fidesz kampányát finanszírozzák" - írta péntek reggeli Facebook-posztjában Czeglédy Csaba szombathelyi független városi képviselő.

Fejenként 11 millió közpénzt kaptak tavaly

Idén márciusban mi is írtunk róla Van három egyesület, egy Fidesz-közeli lap és az állam - Így veszíti el közpénz jellegét a támogatás Szombathelyen 2025. March 28. 11:37 , hogy Szombathelyen vannak legalább olyan – látszólag - fantom civil szervezetek, amelyek kormányzati támogatások haszonélvezői, de semmilyen érdemi tevékenységükről nem tudni.

Az ugyanarra a szombathelyi címre bejegyzett Női Erőforrás Társaság Egyesület és Lokálpatrióta Egyesület a legutóbbi kampányévben, 2024-ben összesen 22 millió forint kormányzati támogatást, azaz közpénzt kapott.

Az év elején Czeglédy Csaba és mi is megpróbáltuk kideríteni, hogy milyen tevékenységet végeznek ezek a szervezetek, de csak annyit találtunk, hogy rendszeresen hirdettek a frisss.hu nevű Fidesz-közeli lapban. Így elképzelhető, hogy az állami elnyert közpénzből a kormánypárti narratívát terjesztő frisss.hu-t támogatták.

Czeglédy a Facebook-posztban azt írta, erős a gyanú, hogy most más módszert találtak ki a kampány finanszírozására, például a kampánystáb tagjainak fizetésére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet