Van három egyesület, egy Fidesz-közeli lap és az állam - Így veszíti el közpénz jellegét a támogatás Szombathelyen

Czeglédy Csaba városi képviselő feljelentést tesz az ügyben, amiről a városi közgyűlésen is beszélt.

Hogyan lopja el a Fidesz a szombathelyi civilek pénzét? - tette fel a kérdést Czeglédy Csaba városi képviselő a csütörtöki szombathelyi közgyűlésen. Azonnal válaszolt is rá, majd ki is posztolta a Facebookon.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mint írja, van legalább három olyan – látszólag - fantom civil szervezet Szombathelyen, amelyek kormányzati támogatások haszonélvezői, de semmilyen érdemi tevékenységükről nem tudni.

Ezen három egyesületnek további két közös jellemzője, hogy tavaly legalább 11 millió forint kormányzati támogatást kaptak fejenként és mindhárman ugyanerre a címre vannak bejegyezve: Szombathely, Széchenyi utca 1/A II.em. 14.

A három egyesület rendszeresen hirdet a frisss.hu nevű Fidesz-közeli online lapban. A lapot a West Media Group Kft. működteti, Czeglédy Csaba kiderítette, hogy a kft. ugyanarra a címre van bejelentve, mint az említett egyesületek. A kft. vezetője és tulajdonosa egyébként az a Kis-Kádi Tamás, aki ezer szállal kötődik a szombathelyi Fideszhez, korábban a kormánypárt sajtóhoz tartozó, majd a Mediaworks Zrt.-be beolvadó Megszűnik a Vas Népét kiadó PLT, új főszerkesztő a Szombathelyi7Napnál 2017. November 04. 19:47 , a Vas megyei lapot is kiadó Pannon Lapok Társasága egyik vezetője volt.

A képviselő hozzátette, Kis-Kádi Tamás legutóbb 42 millió forint osztalékot fizetett ki saját magának. Erről bizonyítékot is megosztott, az első képen látható, hogy a Vasi Frisss Kft. engedélyezi a Gyöngy Kft., azaz a tulajdonos képviselőjének az oszutalék kivételét, a második képen pedig az az engedély, amivel Kis-Kádi, mint a Gyöngy Kft. tulajdonosa, engedélyezi magának az osztalék felvételt.

Így veszíti el közpénz jellegét az állami támogatás.

Feljelentést tesz a képviselő

Czeglédy azt kérte, ha a Női Erőforrás Társaság Egyesület, a Vaskapocs Egyesület és a Lokálpatrióta Egyesület szombathelyiekért végzett munkájáról valakinek vannak információi, az jelezze neki.

A képviselő lapunk kérdésére azt mondta, megvárja a három egyesület 2024. évi egyesületi beszámolójának közzétételét, aminek határideje május 31. Azt követően pedig feljelentést tesz csalás és hűtlen kezelés bűncselekményi gyanúja miatt.

Megkerestük Kis-Kádi Tamást, aki későbbre ígért választ kérdéseinkre.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet