A Bors olvasója egy földön fekvő idős bácsit talált egy budapesti rendelő előtt még decemberben. A férfi azonnal segíteni próbált a bácsin, majd orvosért szaladt a rendelőbe.
A lap szerint ott egy asszisztens azt mondta neki,
mivel kihívták a mentőket, ők már nem tudnak segíteni.
Mire visszaért a haldokló, de még lélegző bácsihoz, ott volt egy másik férfi is, akiről kiderült, hogy orvos, de ő sem segített rajta. A később kiérkező mentők háromnegyed órán át próbálták újraéleszteni, ám az igyekezetük ellenére a férfi a helyszínen elhunyt.
A bulvárlap elérte az orvost, aki a döbbenetesnél is
döbbenetesebb magyarázatot adott arra, miért nem segített egy haldokló emberen:
Akkor és ott nem tudtam volna semmit sem tenni az életéért. Van egy olyan orvosi kötelezettség, aminek értelmében nem veszélyeztethetem a beteg életét, máskülönben én viselem a következményeket. Szerencsére a mentők hamar kiérkeztek.
Szerencsére...