Arról korábban már többször is beszámoltunk, hogy február 26-án, pénteken Szombathelyre érkezik Magyar Péter.
Időközben az is kiderült, hogy nem csak a megyeszékhelyre látogat el a TISZA elnöke Most vagy soha! elnevezésű országjárása során.
15 órától Uraiújfaluban, a Berzsenyi utca 2. szám alatt (Katolikus templom mellett) tart fórumot.
17 órakor a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuváron lesz jelenése, majd 19 órától a szombathelyi Berzsenyi Dániel téren mond beszédet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!