Mondjuk először a hivatalos verdiktet, ami így szól a meghívóban:
Hagyományteremtő szándékkal a januárban elhunyt világhírű atléta mesteredző 72. születésnapján rendezik meg az első Németh Pál Emléknapot. A mesteredző június 20-án lenne 72 esztendős. Ezt a napot választotta a Szombathelyi Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, hogy különböző programokkal Németh Pálra emlékezzenek.
Emlék az Arenában
Itt kezdődött minden, mármint az Arenában, ahol a Dobópápa hetvenkettedik születésnapjára gyűlt össze mintegy száz ember, megadni kívánva azt a végtisztességet, amit tán alkalomadtán a futó idő elszalasztatott velük. Így történt, hogy Horváth Vilmos, a Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző egyesület képviseletében, a mester hajdani jó barátjaként útjára indította a történéseket.
Balogh József nyitányként előadta Németh Pál hatvanadik születésnapjára írt költeményét a leleplezni kívánt emléktábla előtt, s ugyanitt hallhattunk dalt is, lényegbevágót. A hely és idő szelleméhez illőt azonban elsőként, s főképp Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke nyújtott, amikor a következőkről elmélkedett.
Elsősorban azt kell elhinnünk, hogy meg tudjuk változtatni a világot, és a világ meg tud változtatni bennünket. Az irodalmár Aleksza Károlyt idézve kitartásra buzdított a mesteredző nevében, akinek emberségét emelte ki legfőképp.
Marton Zsolt, a szombathelyi közgyűlés tanácsnoka szerint
Pali bácsi
itt volt, s reményei szerint akkor is itt lesz, amikor magunk már messze járunk. Úgy vélte, Németh Pál olyan Szombathelynek, mint Puskás öcsi Magyarországnak, az idegennek neve, nevük hallatán mi jutunk eszébe, illetve ez a tágabb vagy szűkebb föld. A tanácsnok bejelentette az egybegyűlteknek, hogy a város közgyűlése posztumusz díszpolgári címet adományozott az elhunyt mesteredzőnek.
Azt gondolom, hogy ez a legkevesebb, amit Szombathely Pali bácsiért tehet.
– mondta, s egyben azt is bejelentette, hogy a közgyűlés úgy döntött, hogy az idei év szeptemberétől kezdődően minden évben Németh Pál emlékversenyt szervez a város. A tanácsnok reményei szerint már idén szeptemberben világszínvonalú lehet ez a verseny.Ünnepélyes pillanat
Az Arenában már számos emléktábla van, mindegyik egyedi eseménynek, esetnek állít emléket, életmű itt, eddig még soha nem kapott vésett szavakat a vélt öröklétnek. Németh Pál tábláját a családtagok szabadították meg a fehér lepeltől, hogy megtudjuk azt, mit mond majd az utókor számára ez a lap. Ide idézzük, hogy akinek nincs módja személyesen olvasni, ismerhesse az immár lezárt életművet:
Németh Pál mesteredző (1937. 06. 20. – 2009. 01. 09), a világhírű szombathelyi dobóiskola megteremtője, aki harmincöt éven át vezette sikerre versenyzőit, hat Olimpián, kilenc Világbajnokságon, öt Európa-bajnokságon tizenhárom tanítványával egy arany, három ezüst és négy bronzérmet nyert. Négy alkalommal az év atléta-, 1998-ban az év edzőjének választották.
Íme a lista, amihez nincs sok hozzáfűzni való. Aztán mégis. Az Arenából hátrabandukoltunk a dobók birodalmába, ahol a ketrecek tövében felavatták a félig kész téli munkaszállást, munkahelyet, amelyet szintén Németh Pál tervezett, okkal, s joggal, hiszen ő valóban tudta, mi kell az áhított dicsőséghez.
Dermedve néztem ugyanis – szó szerint – fagyos téli reggeleken, amint ő, s hasonképp megszállott tanítványai a jegekben, havakban dobnak, mennek, hajlonganak, s megint dobnak, mennek. Ennek vége. Persze ez így túl egyszerű, sohasincs vége, csak mód kínálkozik, hogy termi munkát is végezzenek ezután, de a fagyoskodás azért nem fejeződhet be, itt nem sakkozókat nevelnek (bocsánat a bántást nem akaró hasonlatért).
Verseny és emlékezés
Azért nem lehet, mert ezeknek a ’Palibá palántáknak a vérében van valami abból, ami neki volt. A program szerint vegyespáros verseny kezdődött, és a szobai halandó azt hihette, hogy abban a zuhéban, ami akkor, s ott tisztelt meg bennünket, ember nem megy a szabadba. De balga a lélek, magam láttam mindig a csikorgó fagyban zajló gyakorlásokat, egy kis eső (?), ugyan. Így volt ez most is, eredmény is született, amely ezen a napon másodlagos volt, hiszen – tán ’Palibá ís így szerette volna – jamboree ízűvé vált minden.
Filmet is vetítettek nekünk a dobópápáról 2001-ből, és legkedvesebbnek nevezett tanítványa is emlékezett mesteréről, tőle valók a szavak:
Kérdezték sokszor a világban, hogyan lehet, hogy Szombathelyen ennyi tehetség van. Mondtam, műhely, szellem. Valahogyan ez megmagyarázhatatlan, mert egy olyan mag született, amely eldöntötte a sorsunkat. A munka kihozta belőlünk a tehetséget, egymást alakítottuk, egymást inspiráltuk, és szerencsénk volt, mert utat mutattak nekünk. Az útmutató volt Pali bácsi.
Sok minden mást is mondott még Gécsek Tibor, műhelytitkokba nem ment bele, de valami csoda folytán mire befejezte beszédét, elállt az eső. Mint Marqueznél, amikor a zuhé befejezte, jelezve, hogy semmi sem veszett el, újra indul az élet, így itt is, délutánra gulyások mellett, emlékező-jókedvűen teremtődött meg egy új hagyomány a Dobópápa szellemében, és jól volt ez így.
Ja, meg kaptam egy emléklapot Pali bácsi mondatával emlékül vagy megfontolásra, immár mindegy, de közzéteszem:
A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek.
