Nikotinmentes advent - 7663 tiltott elektromos cigaretta landolt a hatóság raktárában

Zalában csaptak le a nyomozók.

Idén csak a gyertyák lángja és az ünnepi konyha finom aromája hatja át az adventi időszakot - írja közleményében a NAV. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Bevetési Igazgatóság közösen „füstölte ki” a feketepiaci árusokat: összesen 7 663 tiltott elektromos cigaretta landolt a hatóság raktárában, csaknem 30 millió forint értékben.

A zalai nyomozók nem hagyták, hogy a karácsonyi illatok helyett nikotinos köd terjengjen; egy akcióban négy főt kaptak rajta, ahogy épp két autóból pakolják a „füstölgő meglepetéseket” egy budapesti ingatlanba. A dohánytermékek külföldről érkeztek, de a NAV-nál nem volt „csomagátvétel” – csak kutatás és lefoglalás.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A lakásban tartott helyszíni ellenőrzés során előkerült 1 064 darab e-cigi, 3,5 millió forint készpénz, és egy luxusóra, illetve némi „zöld fűszer” (marihuána) is, amely miatt a pénzügyi nyomozók értesítették a rendőrséget. Két autóban további 2 601 ízesített gőzrudat találtak, magyar zárjegy és termékismertető nélkül – amiről a tulajdonosok nem tudták megmondani, honnan érkezett.

Az akció alkalmával beszerzett információk alapján, az elkövetőkhöz köthető másik telephelyen, még további 3 998 darab eldobható elektromos cigaretta került elő. A költségvetésnek okozott kár ezzel megközelíti a 30 millió forint forintot.

Az érintettek ellen jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indult eljárás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek