Igazából nincs gazdája a közvilágításnak Szombathelyen

Az E-On, a Közterület Felügyelet, a Parkfenntartó, a SZOVA Zrt., a Rendőrkapitányság, a Városüzemeltetési Osztály munkatársaitól, valamint a lakosságtól érkezett bejelentések alapján intézkedik az önkormányzat. De amúgy senki sem ellenőrzi, hogy mikor jók és mikor rosszak a lámpák.

Szeptemberben egyszer már jelezte egy olvasónk, hogy rengeteg lámpa nem működik a Csónakázótó körüli sétányon. Akkor jelentettük mi is a problémát az önkormányzatnak és viszonylag hamar kaptunk választ is, hogy javították a hibákat. Két hete viszont jött egy újabb olvasói levél ugyanezzel a problémával kapcsolatban.

Olvasónk 11 rossz lámpát számolt össze, ezt pedig rendkívül balesetveszélyesnek vélte. Meglátását rövidesen két kisebb futóbaleset is alátámasztotta: először egy kutyával karambolózott valaki, aztán pedig egy kisgyerekben esett el egy futó. Így hát ismét klaviatúrát ragadtunk és írtunk egy levelet az önkormányzatnak, ám ezúttal két hetet kellett várnunk a válaszra.

Károlyi Ákos jegyzőtől megtudtuk, hogy a Városüzemeltetési Osztály a mi levelünkkel egyidőben lakossági bejelentést is kapott. Október 29-én körbe is járták hát a tavat és 12 olyan oszlopot találtak, amin rosszak voltak a lámpafejek.

Ezek elszórtan találhatók, 3 db a Kenderesi úton, 2 db a két tó közötti részen, 4 db az Árpád u. felőli oldalon és 3 db a kültéri fitness pálya felőli oldalon.

Az ellenőrzés után fel is kértek egy céget, hogy megjavítsák a hibás lámpákat. Így október 31-én kiderült, hogy a Csónakázótó körüli közvilágítás egy fázisa azért nem működött, mert az E-On által kihelyezett szekrényben le volt nyomva a biztosíték. Miután ezt a problémát orvosolták, az egész tó körül megtörtént a földkábelek terheléses mérése is.

A vizsgálat a két tó közötti szakaszon, a vízátfolyás környékén két kandeláber közben talált egy érben (barna) rosszabb értékeket, amelyet átterheléssel korrigált. A javítás elvégzése után, 2018. október 31-én a közvilágítás rendben üzemelt

– állt a levélben.

A Csónakázótó este.
sadness

A problémabejelentés kapcsán pedig kaptunk az alkalmon és megkérdeztük, hogy milyen gyakran ellenőrzik a lámpák állapotát. A válaszból kiderül, hogy igazából nem is ellenőrzi senki. Ha valaki tesz bejelentést, gondoskodnak a problémák megoldásáról, de igazából nincs gazdája a közvilágításnak Szombathelyen.

Így szólt a pontos válasz:

A közvilágítási berendezések állapotának ellenőrzésére kizárólagos megbízással nem rendelkezik gazdálkodó szervezet. Ezen berendezésekkel kapcsolatban az E-on, a Közterület Felügyelet, a Parkfenntartó, a SZOVA Zrt., a Rendőrkapitányság, a Városüzemeltetési Osztály munkatársaitól, valamint a lakosságtól érkezett bejelentések alapján intézkedik önkormányzatunk a szükséges beavatkozásokról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nem kell a hasraeséstől tartani, ha eztán sötétedés után sétálunk, futunk a Csónakázó-tónál

Olvasóink jelentették, gond van Szombathely egyik kedvenc helyével...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet