Talán az év utolsó napján történt, hogy oda és vissza is eltekertem a szombathelyi gépipar iskola mögött. Este volt, köd, én meg a sötétben próbáltam megtalálni a megoldást a szétesett járda, a sár és a más biciklisek által kivágott mély nyomvályú között.
Nem volt egyszerű feladat.
És akkor arra gondoltam, hogy közel négy évtizede járok erre erre bringával. A közelben volt az egyik első munkahelyem, aztán később egy másik, közben jártam erre barátokhoz, uszodába, mostanában meg az edzőterembe.
És hogy nyilvánvalóan nem csak én kínlódok csendesen ezen a száz méteren, hanem megannyi más biciklis is, hiába épült néhány méterrel odébb egy „kerékpáros autópálya”, az nem oldja meg az összeköttetést a Rohonci út és a Perint feletti gyalogoshíd között.
Persze nem olyan fontos mindez, le is lehet szállni, tolni a kerékpárt, ahogy sokan teszik, nem a világ legfontosabb ügye ez, még csak Szombathelyé sem, de mégis az ilyen apró dolgokon múlik, hogy mennyire érezzük komfortosnak lakóhelyünket, a körülöttünk lévő világot.
Biztos a szűk látásmódom az oka, de mielőtt megállítanánk Brüsszelt, megmentenénk a keresztény Európát vagy azonnali hatállyal lebontanánk a magyar diktatúrát, talán tegyünk a kerékpárosoknak egy aszfaltcsíkot a járda mellé, vagy azzal párhuozamosan, vagy akárhova.
Vagy túl ambiciózus kívánság?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
